Március 2-án két napilap is olyan értesülést tett közzé, hogy a külföldi támogatások egy részét a stáb még nem kapta meg. "A kényszerszünet alapja egy adóprobléma: hirtelen megszűnt egy olyan adókedvezvemény, amelyet Angliában filmekkel kapcsolatosan igénybe lehetett venni - pontosított Koltai Lajos - elképzelhető, hogy áthidaló kölcsönt kell felvennünk."
"Semmiképpen nem akarok megállni, mert itt a tél" - mondta, hiszen a második világháború idején játszódó történet forgatásához most éppen ilyen időjárásra van szükség. A forgatás tervezett március végi befejezése késik, és a filmmel kapcsolatos további munkálatok is halasztódnak.
Azzal kapcsolatban, hogy az átmeneti pénzügyi nehézségek hatással lesznek-e a film befejezésének időpontjára, a rendező úgy nyilatkozott: szeretné, ha a film őszre elkészülne. Megítélése szerint a tervezett novemberi befejezés nincs veszélyben. Még nem tűzték ki a bemutató időpontját, sem a helyszínét, de azt szeretné, ha az év végén megtarthatnák az európai premiert.
Minden idők legnagyobb költségvetésű magyar filmje 2,5 milliárd forintból készül; a szóban forgó angol Renegade Film 1,5 millió eurós (390 millió forint) támogatása mellett 920 millió forintot ígért a Magyar Mozgókép Közalapítvány, 1,8 millió eurót (470 millió forint) a német Euroarts, 650 ezer eurót (175 millió forint) az Európa Tanács filmalapja: az Eurimages, 50 ezer eurót (23,5 millió forint) a párizsi székhelyű Shoá Alapítvány. A tízhetesre tervezett forgatás tavaly decemberben kezdődött. |