 |
| InfoRádió/Index, 2004. július 2. |
2004. július 5. |
| |
| MTI: Egyelőre marad a fotószékház |
| |
| Két hónappal az eredményesnek minősített árverés után sem kötötték meg a szerződést az MTI I. kerületi, Naphegyen álló korábbi fotóépületének eladására. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a félmilliárdos pályázat mindkét résztvevőjével kapcsolatban aggályok vetődtek fel. |
A tárgyalások folyamatban vannak, ennél többet nem mondhatok - közölte az InfoRádióval az Magyar Távirati Iroda felügyelő bizottságának elnöke. Bohucz István mindössze annyit árult el, hogy az április 29-i árverés mindkét résztvevőjével kapcsolatban aggályok merültek fel. A bizottsági elnök nem kívánta kommentálni az InfoRádiónak azt az értesülését, amely szerint a pályázaton nyertes cég - amelyet egyébként a székház megvétele érdekében alapítottak -, az árverés napján még nem volt bejegyezve a cégbíróságon.
A Naphegyen elhelyezkedő, kitűnő panorámával rendelkező egykori fotó-épületet bruttó félmilliárd forint kikiáltási áron hirdette meg az MTI. A második, április 29-i árverésen talált vevőre az ingatlan. Vas Éva, az MTI Rt. gazdasági igazgatója az InfoRádiónak az árverés után elmondta, hogy a pályázat eredményes volt. Ám sem a vevőről, sem a vételi összegről nem kívánt elárulni semmit a két hetes határidőn belül, ameddig a szerződést megkötik a majdani tulajdonossal. Az árverés óta két hónap telt el, de a távirati iroda vezetése a továbbra sem kíván tájékoztatást adni az ingatlan eladásáról. Vincze Mátyás, az MTI Rt. külföldön tartózkodó elnöke korábban azt közölte, hogy a szerződés megkötése után nyilatkozik az ingatlan eladásának részleteiről. A Lisznyai utcai 3500 négyzetméteres, négy plusz egy szintes ingatlan korábban az MTI fotóarchívumának adott helyett, ahol több mint 12 millió negatív kockán őrizték a közelmúlt képeit. A huzatos, beázó helyiségekből nemrég elköltözött a fotótár, így a kihasználatlan épületet meghirdethette az egyébként nehéz pénzügyi helyzetben levő MTI. |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2011. június 27. - MTI: Helyükön maradtak |
| >> 2011. június 18. - MTI: Vizsgálat indul |
| >> 2011. május 29. - FüHü: Megszüntetik |
| >> 2011. május 17. - MTI: Részben ingyenes lett |
| >> 2011. február 26. - Hírcentrum: Bíróságon támadják |
| >> 2011. február 2. - MTI: Öttagú stábok dolgoznának |
| >> 2010. május 12. - MTI: Újragondolni a kollektív szerződést! |
| >> 2010. március 30. - Hírügynökségek Budapesten |
| >> 2009. december 9. - MTI: Nyílik az archívum |
| >> 2009. október 16. - MTI: Iroda Pekingben |
| >> 2008. szeptember 29. - MTI: Vince az európai hírügynökségi szervezet vezetője |
| >> 2007. december 10. - MTI: Belénessy lesz az alelnök |
| >> 2007. október 19. - MTI: Vince Mátyás marad |
| >> 2007. október 1. - MTI: Elnökjelölt Vince Mátyás |
| >> 2007. szeptember 2. - MTI: Pályázat az elnöki posztra |
| >> 2006. január 6. - MTI: Kitüntetések a 125. évfordulón |
| >> 2004. október 20. - MTI: Elfogadta a Parlament a beszámolót |
| >> 2004. augusztus 12. - MTI: Előfizető marad az RTL |
| >> 2004. július 6. - MTI: Kapják a híreket a határon túli lapok |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2004. július 5. - MTI: Támogatás a létszámleépítéshez |
| >> 2004. május 17. - Az MTI létét féltik a hírügynökség dolgozói |
| >> 2004. május 17. - MTI: Elbocsátások |
| >> 2004. május 12. - MTI: Szakítás a Magyar Rádióval |
| >> 2004. április 28. - MTI: Ellentmondásos a szabályozás |
| >> 2004. április 22. - MTI: Elbocsátások, takarékossági intézkedések |
| >> 2004. április 12. - MTI: Elárvereznék az egyik székházat |
| >> 2004. április 8. - MTI: Kell-e nemzeti hírügynökség? |
| >> 2004. március 26. - MTI: Az RTL Klubnak sem kell |
| >> 2004. március 1. - MTI: Támadják a honlap szűkítését |
| >> 2004. február 26. - MTI: Kevés hírrel védekezik |
| >> 2004. február 15. - A Magyar Rádió az MTI ellen |
| >> 2003. december 31. - MTI: Árháború |
| >> 2003. október 28. - MTI, Duna TV: Vitára alkalmasak a beszámolók |