Taposóaknára lépett és életét vesztette a BBC egyik operatőre Észak-Irakban április 2-án. A stáb autóval utazott forgatni Kifri városába, és mikor az út mentén kiszálltak a kocsiból, Kaveh Golestan - a szerencsétlenül járt operatőr - rálépett egy aknára. A robbanásban Stuart Hughes producer is megsérült, a stáb másik két tagja sértetlen maradt. A Pulitzer-díjas operatőr, Golestan több mint egy évtizede dolgozott a BBC-nek. A tévétársaság vezetői megrendülten nyilatkoztak a tragédiáról, és kijelentették: minden segítséget megadnak az elhunyt operatőr családjának. Golestan a negyedik tudósító, aki forgatás közben vesztette életét a két hete zajló iraki háborúban, de emellett jónéhány tudósítóról már napok óta nincs információ.
Egykori diákjaink a médiában Jánossy Gergely, Nagyberény Miután 2005 ben felköltöztem Budapestre, a Hálózat Tv operatőre lettem. Emellett másutt is dolgozom külsős operatőrként például a Tv2-nek. Az RTL vízalatti felvételeit is készítettem már, megfordultam az ATV-nél, elkészült egy 23 perces dokumentumfilmem A császár cirkálója címmel, aminek vágója egykori telescholás osztálytársam, Szász Attila. Egy éve operatőre vagyok a Viasat3 egykori Gigamad, új nevén MaxMotion című autós magazinnak.