A Mária Rádió hitéleti műsorokat, gregoriánt és vallási elmélyülést sugároz majd az eddig leginkább soul zenétől hangos 94,2 megahertzes frekvencián.
Lapértesülések szerint az Extrém Rádió tulajdonos- és tematikaváltását egyébként előzetesen nem támogatta az ORTT döntés-előkészítő bizottsága, mert így tulajdonképpen az egész frekvencia-pályáztatás rendszere került volna veszélybe. A döntés ugyanis precedenst teremthet. A Mária Rádióhoz hasonlóan ezentúl bárki vásárolhatna magának olyan frekvenciát, amelyet előzőleg teljesen más célra, más műsorstruktúra ismeretében ítélt oda az ORTT.
Az ORTT döntés-előkészítő bizottsága szerint egyébként olyan jelentős a rádió műsorstruktúra-váltása, hogy emiatt inkább új pályázatot kellene kiírni a frekvenciára. A hivatal ajánlása ellenére mégis engedélyezte a Rádió Extrém eladását az ORTT, méghozzá a Népszabadság értesülései szerint az ORTT MDF-s delegáltjának módosító javaslata nyomán. Ezt a javaslatot egyébként Tímár Jánoson, az SZDSZ-es tagon kívül mindenki, így a fideszes és a szocialista delegált is megszavazta.
"A módosító javaslatban nem szerepeltek érvek, az ORTT mégis, előzetes egyeztetés nélkül megszavazta" - mondta el az Index kérdésére Tímár János, utalva arra, hogy politikai háttéralku állhat a döntés hátterében. Tímár hangsúlyozta, hogy neki sem a rádió tematikájával volt baja, hiszen több vallási adó frekvenciakérelmét is támogatta már, de a radikális műsor-átalakítás semmibe veszi a frekvenciapályáztatás közel évtizedes gyakorlatát. |