Rudi Zoltán MTV-elnök minderről a szeptember 6-i sajtótájékoztatóján beszélt. Mint mondta: tíz hónapja - a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségi tagjainak többségével együtt - Genfben járt, az út során megismertették az EBU-t az MTV helyzetével, a szervezet elnöke. A kérdés azért került napirendre, mert a Népszabadság korábbi híre szerint másfél hónapja az EBU elnöke, a posztjáról augusztus végén távozott finn Arne Wessberg éles hangú levélben követelte az MTV helyzetének rendezését Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, valamint személyes találkozót kért az ügyben . Az MTI-nek nyilatkozva arra a kérdésre, hogy Rudi Zoltán volt-e az egyik forrásuk, kitérő választ adott az EBU leköszönt vezetője, azt viszont hangsúlyozta, hogy a levél tartalmáról nem egyeztetett az MTV vezetőjével.
A sajtótájékoztatón Rudi Zoltán azt közölte: csupán arról volt tudomása, hogy Arne Wessberg, a napokban leköszönt EBU-elnök szeretne találkozni a miniszterelnökkel az EBU Budapesten esedékes konferenciájának előkészítése miatt. Amint az MTI jelentése és a Népszabadság munkatársa is rámutat: ezzel Rudi Zoltán ellentmondásba került a közszolgálati médiumnál február óta program-főtanácsadóként dolgozó Olaf Steenfeadt által korábban közöltekkel: "Az EBU tagjainak érdekképviselete semmit nem tesz az érintett szervezet tudta nélkül".
A sajtótájékoztatón Rudi Zoltán azt mondta: jelenleg nincs politikai befolyás a Magyar Televízióban, és a pártok sem kapnak pénzt külsőben gyártott produkciókon keresztül. Ezzel a német Olaf Steenfadt által írt és nemzetközi szervezeteknek, illetve a német kormánynak is elküldött jelentésében foglaltakat is cáfolta. A jelentésben ugyanis az szerepel, hogy pártközeli tévés producerek révén a műsorköltségekből visszafolyik valamennyi a pártoknak. Az Indexnek szeptember 5-én Steenfadt azt nyilatkozta: "a kormánypártokhoz és az ellenzékhez ma már nem ömlik, csak csörgedezik a pénz a köztévéből". Ez a német szakember írta azt az akciótervet is, amelyben leírja, hogy nemzetközi figyelmet kell kelteni az MTV ügye iránt. A szövegből az derül ki, hogy az MTV ezt összehangolja az európai tévés szövetséggel (EBU), és minden lépést Rudi Zoltán hagy jóvá. |