Az újságíró szakma történelmének legvéresebb, legtöbb halálos áldozatot követelő éve volt 2006 - állítja a Nemzetközi Újságíró Szövetség. A FIJ közleménye szerint 155 újságíró és médiamunkatárs vesztette életét gyilkosságokban, illetve megmagyarázhatatlan körülmények között, míg további 22 ember hivatása gyakorlása közben szenvedett halálos balesetet.
A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet összegzése szerint hivatása gyakorlása közben 81 újságíró vesztette életét 2006-ban. A jelentős, kétszeres különbséget Aidan White, a FIJ főtitkára azzal magyarázta, hogy ők nem tettek különbséget az újságírók és ez utóbbiak segítői (például tolmácsok, sofőrök) között.