Hatalmas felháborodás követte a UPC márciusi döntését, miszerint kiveszi alapcsomagjának kínálatából a komolyzenét, dzsesszt, táncot és világzenét sugárzó francia zenecsatornát. A társaság akkor azzal indokolta döntését, hogy az előfizetői között végzett felmérés alapján a Mezzo egyike azoknak a csatornáknak, amelyek a legkevésbé hiányoznának. A jelenlegi technikai feltételekből adódó kényszer miatt pedig mindenképpen meg kell válni egy csatornától ahhoz, hogy újabb kerülhessen a kínálatba.
- Ma már nyilvánvaló, hogy jóval értékesebb ez a csatorna, és többen figyelnek rá, mint ahogy mi a felmérésünk adataiból gondoltuk - mondja Szűcs László, a UPC Magyarország szóvivője, aki elmondta azt is, hogy műszakilag, a digitalizálás miatt tartalékokolt kapacitás terhére sugározzák a Mezzo adását. Így egy másik csatornát sem kellett megszüntetni. Ennek megfelelően pár nappal ezelőtt újra szerződést kötöttek a Mezzóval. |