A híresen egyszerűen, közérthetően fogalmazó Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A róla elnevezett díjakat az egyházakkal foglalkozó munkáikért Kiss-Rigó László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) médiáért felelős püspöke adta át az elektronikus média kategóriában Gál Ildikónak, az InfoRádió munkatársának, írott sajtó kategóriában Horváth A. Attilának, a Zalai Hírlap újságírójának.
Német László, az MKPK titkára laudációjában Gál Ildikóról elmondta: a díjazott öt éve dolgozik az InfoRádiónál, s kiemelt fontosságúnak tartja a történelmi egyházakhoz kapcsolódó témák, napi aktualitások széles körű és objektív feldolgozását. Munkáját szakmai megalapozottság, hitelesség és pontosság jellemzi, melynek során hangsúlyt fektet az egyházi személyiségekkel való személyes kapcsolat ápolására.
Horváth A. Attiláról szólva Német László kifejtette: a díjazott 2004 óta dolgozik a Zalai Hírlapnál, ahol a Hitvilág című rovatban a hitélet helyi és országos aktualitásaival, az egyházakat és a hívek közösségét érintő fontosabb történésekkel foglalkozik.
A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj célja a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és elektronikus sajtóban. Az ösztöndíjasoknak az év elteltével műsoraik, illetve cikkeik jegyzékével kiegészített írásos beszámolót kell készíteniük munkájukról a püspöki konferenciának. A nyertesek egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak. |