Hatan adták be pályázatukat a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára. Mindannyiuk pályamunkája megfelel az alaki követelményeknek.
Kuratóriumi tagok - nem hivatalosan - arról tájékoztatták az MTI-t, hogy az első menetben pályázó Hammer Ferenc, Rudi Zoltán és Szabó Stein Imre is beadta jelentkezését. Rajtuk kívül Havasi János tévés szerkesztő, a fiatalon a köztelevízióban műsorvezetősködő, most a műszaki egyetemen tudományos munkatársként tevékenykedő Marcsa Attila és a korábban a Szabadság téren éveken át tevékenykedő Székely Ferenc méretteti meg magát.
Czeglédi László kuratóriumi elnök közlése szerint május 19-én hallgatják meg elképzeléseikről személyesen is a pályázókat, és várhatóan négy nappal később, május 23-án kísérlik meg az elnökválasztást.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezései alapján a parlament által választott elnökség kétharmadának (ez jelenleg hét tagot jelent) szavazata kell a jelöltté váláshoz, és az eredményességhez ugyanilyen arányban kell a személyi javaslat mellé állnia a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnak. A pályázati kiírás szerint június harmadikáig kell meghozni a végső döntést.
Medveczky Balázs, az MTV jelenlegi ügyvezetője (és egyetlen alelnöke) nem pályázta meg a tisztséget.
Egykori diákjaink a médiában Gárdos Viktor, Zagyvaszántó Jelenleg bedolgozom a Hatvan TV-nek, a Rákosmente TV-nek, időnként részt veszek az ATV Hazai turizmus című produkcióinak készítésében. Nemrég dolgoztam Pesty Lászlónak is, illetve hiradós anyagokat forgatok a Figyelőnetnek, a Magyar Rádió Online-nak.