 |
| |
2008. június 28. |
| |
| ORTT: Vizsgálják az SMS-eket |
| |
| A nézői üzenetek vizsgálatát rendelték el. |
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - az adás idején a képernyőn futó üzenetek miatt - elrendelte az Echo Televízió egyik június eleji műsorának hatósági ellenőrzését. A trianoni békeszerződés évfordulóján az egyik SMS-ező például azt "ígérte" az egyik szocialista politikusnak, hogy házát Molotov-koktéllal fogják "felszentelni" a "haverok", míg egy másik azt írta, "Bolsik! Legyen eszetek! Meneküljetek! A világ meg fog lepődni, ami itt fog történni." Volt olyan beüzenő, aki azt a véleményét osztotta meg ily módon a nézőkkel: "magas fa, rövid kötél, az segít, de a magyar kormány az nem!"
Korábban hasonló ügyben a médiahatóság a HírTV Csintalan Sándor vezette, "Vonalban" című betelefonálós műsorát vizsgálta meg, az abban elhangzott dal miatt. Május közepén ugyanis két panaszos is kifogásolta a betelefonálós műsor április 22-i adásának azt a részét, amikor az egyik betelefonáló egy általa kitalált - a miniszterelnököt és a kormányt gyalázó - éneket adott elő. Szerintük ugyanis annak szövege "felháborító volt, és hemzsegett a rosszindulatú megjegyzéstől". A panaszosok egyike azt kifogásolta, hogy Csintalan Sándor nem kapcsoltatta ki a műsorból a betelefonálót, a másik pedig azt, hogy a műsorvezető csupán egyetlen alkalommal intette meg az éneklő urat.
Mindezek nyomán várható a politikai és közéleti magazinműsorokban elhangzó nézői telefonok és a képernyőn megjelenő rövid szöveges üzenetek átfogó vizsgálata is. |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2010. február 23. - ORTT: Továbbra is elnök nélkül |
| >> 2010. február 20. - ORTT: Polyák Gábor az elnökjelölt |
| >> 2009. október 29. - ORTT: Taps a leköszönt elnöknek |
| >> 2009. október 26. - Együttműködnek a médiahatóságok |
| >> 2009. április 29. - Viasat3: Távozik is, marad is |
| >> 2009. április 24. - RTL Klub: Büntetés burkolt reklámért |
| >> 2009. április 20. - ORTT: Pályázat az utolsó fővárosi frekvenciára |
| >> 2009. április 6. - ORTT: Kvótateljesítési vizsgálatok |
| >> 2009. március 22. - ORTT: Megszűnt az MDF-es képviselet |
| >> 2009. március 2. - ORTT: Negyedelték a saját keretet |
| >> 2009. február 8. - Magyar Rádió: A Sláger helyére készül |
| >> 2008. december 14. - Együttműködnek a médiahatóságok |
| >> 2008. december 1. - ORTT: Kutatható az archívum |
| >> 2008. szeptember 29. - ORTT: Pályázat a Danubius és a Sláger helyére |
| >> 2008. szeptember 21. - ORTT: Mindent a honlapra! |
| >> 2008. július 12. - ORTT: Majtényi nem osztogatna |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2008. május 19. - ORTT: Paródia a kuratóriumokban |
| >> 2008. április 2. - ORTT: Majtényi lett az elnök |
| >> 2008. március 20. - ORTT: Viták a beszámolóról |
| >> 2008. február 22. - ORTT: Balra és jobbra is egyformán osztottak |
| >> 2008. február 11. - ORTT: Maradnak a tagok? |
| >> 2008. február 1. - ORTT: Áll a pályáztatás |
| >> 2008. január 26. - ORTT: Panaszt tett a bíróság |
| >> 2008. január 2. - ORTT: Már nem bírságolhat |
| >> 2007. október 18. - ORTT: Végkiárusítás |
| >> 2007. szeptember 16. - ORTT: Kétszázmillió rádióknak, televízióknak |
| >> 2007. július 26. - ORTT: Elvették a hatósági jogosítványt |
| >> 2007. április 28. - ORTT: Mégsem kell annyi híradó |
| >> 2007. április 16. - ORTT: Újabb országos televíziók |
| >> 2007. március 25. - ORTT: 81 panasz érkezett |
| >> 2006. december 5. - ORTT: Hétmilliárd a kasszában |
| >> 2006. február 26. - ORTT: A miniszter szerint nincs jövője |
| >> 2004. november 16. - ORTT: Letette esküjét az MDF jelöltje |
| >> 2004. november 10. - ORTT: Működésképtelen a testület |
| >> 2004. április 4. - Kovács György - A közös nevező |
| >> 2004. március 29. - ORTT: Az elnök gyors szankciókat ígér |
| >> 2004. március 26. - ORTT: Elnök lesz a főigazgató |
| >> 2004. március 19. - ORTT: Kovács György lehet közös elnökjelölt? |
| >> 2004. március 12. - ORTT: Szocialista képviselőt javasol az ORTT élére Mádl |
| >> 2004. március 10. - ORTT: Pénz híján megbénulhat a média |
| >> 2004. március 4. - ORTT: Pártvezetők és szakértők a testület jövőjéről |
| >> 2004. március 2. - ORTT: Lejárt a mandátum |
| >> 2004. február 24. - ORTT: Négypárti tanácskozás az elnök ügyében |
| >> 2004. február 23. - ORTT: Újabb jelöltek az elnöki posztra |
| >> 2004. február 15. - ORTT: Marad a mostani elnök? |
| >> 2003. március 10. - ORTT: Hajdu István az elnök |
| >> 2003. március 7. - ORTT: Hajdú lehet az elnök |
| >> 2003. február 23. - ORTT: Volt rádióelnök a médiatestület élén |