Sólyom László köztársasági elnök előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz (AB) utalta a médiatörvény decemberi módosítását. A változtatás szerint az országos kereskedelmi tévé- és rádióadók frekvenciaengedélyét pályázat nélkül hosszabbíthatná meg a médiahatóság, legfeljebb a digitális átállás időpontjáig. Cserébe ezek az adók vállalnák: bekapcsolódnak a digitális sugárzásba.
Szakértők szerint a szabályozást a Sláger és a Danubius rádió igényeire szabták. Jövő novemberben ugyanis mindkét adó frekvenciaengedélye lejár, és mivel már túl vannak a hatályos médiatörvény engedélyezte lehetőségeken - hét év sugárzás plusz öt év egyszeri, pályázat nélküli hosszabbítás -, pályázaton kellett volna versenyezniük.
Sólyom László aláírása nélkül nem léphet életbe a törvénymódosítás, az AB döntéséig pedig Sólyom nem írhatja alá a jogszabályt. Így lehet, hogy a két kereskedelmi rádiónak mégis pályáznia kell. A hatályos médiatörvény szerint ugyanis a frekvenciaengedély lejárta előtt 14 hónappal kell bejelenteniük a csatornáknak hosszabbítási igényüket.
A pályázatot kiíró és elbíráló ORTT-elnök, Majtényi László korábban bírálta az Országgyűlés december közepi döntését, mondván: súlyos gazdasági, alkotmányossági és közjogi problémákat vet fel, ha a két kereskedelmi rádió pályáztatás nélkül kap újabb sugárzási engedélyt |