 |
| |
2009. február 1. |
| |
| Egyház: Sajtó-ösztöndíjasok |
| |
| Az MR1-Kossuth rádió és a Magyar Hírlap 1-1 újságírója kapta Szent Ferenc Sajtó-ösztöndíjat. |
Diós Judit, az MR1-Kossuth rádió munkatársa és Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap újságírója kapta az idén a Szalézi Szent Ferenc Sajtó-ösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a testület elnöke adta át.
Az elektronikus sajtó kategóriában díjazott Diós Judit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett szociológusi és újságírói diplomát. Szakmai gyakorlaton a Szent István Rádióban és a Magyar Rádióban vett részt, ez utóbbi Krónika című műsorában 2004 óta rendszeresen tudósít a többi között egyházi eseményekről, szociális ügyekről - hangzott el a méltatásban.
Kacsoh Dániel, aki az írott sajtó kategóriában nyerte el a beérkezett jelölések alapján az elismerést, a Károli Gáspár Református Egyetemen tanult történelem-kommunikáció szakon. A Magyar Rádiónál volt gyakornok, a Magyar Hírlaphoz 2007-ben került. Újságíróként kiemelt céljának tekinti a történelmi keresztény felekezetekkel kapcsolatos hírek, az egyházak üzenetének hiteles megjelenítését a világi médiában.
A püspöki konferencia 2001-ben hozta létre a díjat azoknak az újságíróknak az elismerésére, akik komoly szakmai háttérrel rendelkeznek és "keresztény hitelvek mentén végzik hivatásukat" az elektronikus és az írott sajtóban. A sajtóösztöndíj nyertesei egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak. Az év elteltével műsoraik, illetve cikkeik jegyzékével kiegészített írásos beszámolót kell készíteniük munkájukról a püspöki konferenciának.
Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban kerülte a dagályosságot és a mesterkéltséget, egyszerűen, közérthetően fogalmazott. |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2011. január 15. - Katolikus Rádió: Egyeztetési zavar |
| >> 2010. április 27. - Katolikus rádió: Duna-segítség |
| >> 2010. január 31. - Egyház: Újságírói ösztöndíj |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2008. szeptember 21. - Mária Rádió: Újabb öt év |
| >> 2008. január 26. - Katolikus sajtóösztöndíj |
| >> 2008. január 12. - Egyházi média |
| >> 2007. december 19. - Radio Maryja: Ingatlanbotrány |
| >> 2007. október 27. - Református Rádió az interneten |
| >> 2007. szeptember 17. - Buda Péter egyház-politikai szakértő a katolikus egyházon belüli megújítási kísérlet elhalásáról: |
| >> 2006. január 25. - Média és egyház - igazság és szeretet |
| >> 2005. december 21. - Extremből Mária |
| >> 2005. szeptember 10. - Református Rádió: Először a miskolci térségben |
| >> 2005. április 5. - A média a médiapápáról |
| >> 2005. március 26. - Hans Küng, a II. vatikáni zsinat, illetve XXIII. János egykori teológiai tanácsadója: |
| >> 2005. március 22. - Katolikus Rádió: Országossá válik |
| >> 2005. január 9. - Csányi Vilmos etológus a hit, a vallás, a politika kérdéseiről: |
| >> 2005. január 4. - ORTT-MTV: Elmarasztalás egyházi ügyben |
| >> 2004. november 19. - Magyar Rádió: Vita a reformátusokkal |
| >> 2004. június 3. - Katolikus Rádió: Nem mindenütt hallható |
| >> 2004. május 26. - Katolikus Rádió: Május 30-án ad először |
| >> 2004. március 7. - Pax TV-MTV: Vétó az akcióra |
| >> 2004. február 16. - Pax TV: Az MTV nem támogathatja |
| >> 2004. január 25. - Egyház: Mise a médiáért |
| >> 2004. január 10. - Katolikus Rádió: Hét évre kapott frekvenciahasználatot |
| >> 2003. szeptember 23. - Katolikus Rádió: A Petőfi helyére pályázik |