A Sláger Rádió hullámhosszára költöztetné a Kossuth adót Such György, a Magyar Rádió elnöke. A Sláger azonban nem akar megválni a tizenkét éve használt frekvenciájától.
Such György a Népszabadságnak megerősítette: levelet írt Majtényi Lászlónak. Ebben azt kezdeményezi, hogy a Sláger és a Danubius frekvenciái helyett a Danubius és az MR1-Kossuth Rádió frekvenciáit pályáztassák, a közadó pedig a Sláger mostani hullámhossz-tartományán folytathassa, mert így hét százalékkal nagyobb lefedettséget érnének el. - Ha az állam közel tizenhárommilliárd forinttal támogatja a közrádiót, akkor mi indokolná, hogy az adást ne a létező legjobb frekvencián juttassuk el az állampolgárokhoz? - kérdezi a rádió elnöke.
A felvetés ésszerűnek látszik, hiszen tarthatatlan az a helyzet, hogy az ország végein alig, vagy egyáltalán nem lehet fogni a közrádió adását. A javaslat időszerűsége pedig azon alapul, hogy közjogi háború zajlik ősz óta arról, hogy az országos kereskedelmi rádióknak, a Slágernek és a Danubiusnak, kell-e pályáznia idén novemberben eddigi frekvenciájukra. A hatályos médiatörvény újabb hosszabbítást nem tesz lehetővé. A parlamenti pártok - az MDF kivételével - e szabályt tavaly módosították, az államfő viszont megvétózta ezt, és az Alkotmánybíróság elé utalta azzal, hogy a pályáztatás kizárása súlyosan korlátozza a versenyt. Az ORTT MSZP-s, fideszes és KDNP-s tagjai többségi szavazattal nemrég úgy döntöttek: a pályáztatással bevárják az AB döntését. Majtényi László elnök, valamint Tímár János (SZDSZ) és Wéber János mielőbb pályáztatna, miközben a Sláger és a Danubius tiltakozik emiatt. Ám végső soron a vita olyan időtúllépéshez vezethet, amely végső soron a kereskedelmi rádiók malmára hajthatja a vizet. |