Egy éve nincs elnöke a tévének, most egy hét alatt akarják kiválasztani.
Tizenketten vásárolták meg a Magyar Televízió elnöki pályázatának csomagját a február 27-ei, pénteki határidőig. A kuratórium úgy döntött: hétfőn 14 óráig lehet pályázni, kedden és szerdán meghallgatják a jelölteket, március 6-án, pénteken pedig már akár elnököt is választanának.
A tisztség tavaly március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása.
Egykori diákjaink a médiában Surányi József, Szigetszentmiklós Duna-vidék Regionális Televízióvá alakult 2010. január 1-jétől az általa alapított Sziget TV, amit a Teleschola elvégzése után hozott létre. A tévét és más csatornákat produkciós studiója látja el műsorokkal, több volt telescholás diákot foglalkoztatva.