A magyar sajtó legnagyobb, acsarkodástól menetes rendezvényének nevezte Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke a a március 19-én kezdődött kiállítást, amit Spiró György író nyitott meg. Többek között ezt mondta:

"Ha a fényképész bele tudja vinni a maga személyességét a tárgyába, akkor a képhez érzelmileg viszonyulok én, a nézője, és akkor nem hullarablás, holtakon való élősködés lesz az én tekintetemből, hanem vagy cinkosság a képet alkotóval, vagy őszintén ellenséges viszony.

Meg akarok valamit ismerni, ami emberi - vagy ami természeti -, nem pedig megszégyeníteni olyan élőket és olyan holtakat, ne adj isten olyan állatokat, növényeket és tárgyakat, amelyek a létezésre éppen annyi jogot nyertek, mint én, a passzív néző. Ahhoz, hogy én ártatlanul lehessek befogadó, a fényképész aktív munkája kell. (…) A sajtófotó előnye, hogy elfogult. Elfogulatlan emlékezés nincs; aki elfogulatlan, az már nem is él. A sajtófotós persze képi közhelyek között botorkál, bármerre is jár, a sajtófotózásnak megvan immár a százötven éves, nyomasztó hagyománya, amely a korábbi, még rajzolt sajtó közhelyeire épült, és ez legalább annyira bénító, mint a reflektálatlan naturalizmus műfaji adottsága.

Mondhatom azt, hogy többet tudok meg egy jó képből a fotósról, mint a tárgyáról? Valószínűleg igen. Lehet, hogy a kép tárgya megfogna, de az a szemlélet, amellyel elém tárják, viszolyogtató. Ezt nem látom, hanem érzem. A képet nem csupán a látóidegeimmel fogadom be, ahogyan a szöveg sem a szememre vagy a fülemre hat. Egyetlen másodperc tört része dönt, mi lesz a képhez a viszonyom. Nyögök egy rövidet elégedetlenségemben, vagy felröhhintek egyetértőn, vagy kicsit nagyobbat szusszantok, mint szoktam. Aztán persze nézem is a képet, tanulmányozhatom akár perceken át, de az emlékezetátadás döntő mozzanata már lezajlott.

Különösen érzékeny a háború és a nyomor ábrázolása. Az élősködő célú kukkolás meg a részvét között hajszálnyi a különbség. A modern sajtó élősködik, elvégre üzlet. Eszközök a szenvedő emberek, hogy pénzt lehessen kaszálni általuk - és nem nekik -, vagy valamilyen ellenükre való ideológiát lehessen támogatni. Bármennyire kínos, a néző utólag szintén felelőssé válik. Ha elszégyelli magát a képet nézve, még jó néző, akit rossz ízléssel és embertelen szemlélettel bombáznak folyamatosan, amíg a lelkét és a szemét végleg el nem orozzák.

Ezen a kiállításon kevés élősdi kép van, nem hű leképezése hát ez az anyag annak, ami a sajtóban meg szokott jelenni, hanem ízléses, értő válogatás. Igazán jó képek is vannak itt, elsősorban a díjazottak, de szerencsére lényegesen több a jó kép, mint amennyit díjazni lehetett. Jó szívvel ajánlom a kiállítást a figyelmükbe."

Amint arról már beszámoltunk, a volt telescholás, Völgyi Attila (életrajza a Karrier, illetve az Egykori diákjaink a médiában rovatban) is díjazottak között van.