 |
| |
2009. július 18. |
| |
| ORTT: Hétfőn eldől a Danubius és a Sláger sorsa |
| |
| November végén akár el is némulhat a két kereskedelmi rádió. |
Július 20-án szavaznak a médiahatóságnál a Sláger és a Danubius rádió által használt frekvenciák pályázati kiírásáról. A testületen belül kétharmados többség kell a döntéshez, amit eddig nem sikerült elérni.
A pályázatot már tavaly novemberben ki kellett volna írni, de ezt a digitális átállásról szóló törvény az elmúlt év végéig megtiltotta. Amikor erre végre lehetőség nyílott volna, csupán a tagok egy része ragaszkodott a versenyeztetéshez, mások azt javasolták, hogy a bizonytalan helyzetben további egy ciklusra pályáztatás nélkül maradjona koncesszió a két társaságnál. Ám ez ellentmondana a médiatörvénynek, ugyanis az 1997-ben indult két kereskedelmi rádiónak már kétszer pályáztatás nélkül meghosszabbították az engedélyét. (A törvénynek a Sláger és a Danubius érdekei szerinti módosítására irányuló kísérletét Sólyom László köztársasági elnök, majd az Alkotmánybíróság hiúsította meg mondván, hogy ez korlátozná a versenyt.)
Ha hétfőn sem sikerül dönteni a pályázati felhívásról - például azért, mert az eddigiekhez hasonklóan a fideszes és KDNP-s tagok nem vesznek részt a voksolásban, vagy nemmel szavaznak -, akkor az eljárás szinte bizonyosan nem zárható le november 19-ig, a két adó engedélyének lejártáig. Az ezt követő napon akár az adók lekapcsolása is bekövetkezhet. |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2012. február 2. - Klubrádió: Két hónap haladék |
| >> 2012. január 18. - Klubrádió: Tüntetés vasárnap |
| >> 2011. október 15. - Klubrádió: Elhallgat a Dunántúlon |
| >> 2011. június 19. - Újraosztják a rádiós piac felét |
| >> 2011. május 1. - Rádiózás: Kísérleti adó |
| >> 2011. február 2. - NMHH: Rádiókról döntöttek |
| >> 2010. december 16. - Klubrádió: Nincs szerződés |
| >> 2010. október 7. - Rádiók bizonytalanságban |
| >> 2010. augusztus 3. - Lex Sláger és Danubius |
| >> 2010. július 19. - Sláger és Danubius: Jogellenes pályázat |
| >> 2010. június 7. - Klubrádió: Még nincs szerződés |
| >> 2010. június 3. - Klubrádió: Permanens változások |
| >> 2010. április 22. - ORTT: Új frekvencia a Klubrádiónak |
| >> 2010. március 17. - Rádiók háborúja |
| >> 2010. február 20. - Class FM: Januárban a leghallgatottabb |
| >> 2010. január 19. - Sláger Rádió: Jogellenes volt az eljárás |
| >> 2010. január 19. - Neo FM: Visszatért a Bumeráng |
| >> 2010. január 6. - Danubius: Részben pert nyert |
| >> 2009. december 10. - Nyílt levél a nagyköveteknek |
| >> 2009. december 10. - ORTT: Szokatlan az amerikai döntés |
| >> 2009. december 9. - ORTT: Újabb figyelmeztetés Magyarországnak |
| >> 2009. november 29. - Rádiózás: Nyertek a kicsik |
| >> 2009. november 24. - ORTT: Az elnök a legfőbb ügyészhez fordult |
| >> 2009. november 21. - Roxy: Toborozzák a slágereseket |
| >> 2009. november 19. - Class és Neo: Nulla órától sugároznak |
| >> 2009. november 14. - Csiszár: Üzleti érdek a semlegesség |
| >> 2009. november 8. - ORTT: Majtényi megindokolta |
| >> 2009. október 28. - ORTT: Elhallgat a Sláger és a Danubius |
| >> 2009. október 5. - Advertum: Rádiók és tévék némulnak el |
| >> 2009. július 20. - ORTT: Megszületett a felhívás |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2009. április 29. - Klub Rádió: Vita Kuncze műsorvezetéséről |
| >> 2009. március 2. - Rádiózás: Nem szól a Gold |
| >> 2009. január 12. - ORTT: Törvénysértő a döntés |
| >> 2008. december 31. - Sláger és Danubius: Pályázni kell! |
| >> 2008. április 23. - Gazdasági Rádió: Gyógyszercég veszi meg |
| >> 2008. március 15. - Tulajdonosváltás az Inforádiónál |
| >> 2007. november 16. - Rádió Q: Két hét múltán újraindult |
| >> 2007. szeptember 8. - Lánchíd Rádió: Egyelőre nem nőhet |
| >> 2007. augusztus 29. - Lánchíd Rádió: Náci fotómontázs a honlapon |
| >> 2007. június 6. - Klubrádió: Debrecenben is hallható |
| >> 2007. április 18. - Klubrádió: Orosz József kontrázik |
| >> 2007. április 5. - Klubrádió: Felmondott Mihancsik |
| >> 2007. április 4. - Klubrádió: Már nem csak belső vita a pártatlanságról |
| >> 2007. február 25. - Sláger Rádió: Ismét büntetés |
| >> 2007. február 7. - Sláger Rádió: 11 milliós kötbér |
| >> 2006. december 28. - Szerveződik a Lánchíd Rádió |
| >> 2006. december 10. - Klubrádió: 700 milliós árbevétel |
| >> 2006. február 15. - Klubrádió: a diskurzust felváltotta a kurzus |
| >> 2005. október 27. - Klubrádió Kondor-segítséggel |
| >> 2005. október 4. - Klubrádió: Már a fél országban fogható |
| >> 2005. február 12. - A fiatalok inkább rádióznak, mint olvasnak |