A nagykuratóriumtól a szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott Székely Ferenc.
Szeptember 4-én ismét sikertelen volt a Magyar Televízió elnökválasztási szavazása. A szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott Székely Ferenc, akit a parlamenti frakciók jelöltjeiből álló kuratóriumi elnökség tíz szavazattal ajánlott megválasztásra a nagykuratóriumnak.
Az MTI információja szerint a szocialista, szabad demokrata és MDF-es delegáltak voksait szerezte meg a pályázó, míg a Fidesz és a KDNP által bejuttatott öt elnökségi tag - akár csak az utóbbi fordulókban - Havasi Jánosra szavazott.
Eközben az MTV-vel kapcsolatban az országos költségvetéstől származó 20 százalékos támogatáskurtítás, illetve a létszám jelentős csökkentésének tervei kerültek napvilágra félhivatalos formában.
Egykori diákjaink a médiában Gárdos Viktor, Zagyvaszántó Jelenleg bedolgozom a Hatvan TV-nek, a Rákosmente TV-nek, időnként részt veszek az ATV Hazai turizmus című produkcióinak készítésében. Nemrég dolgoztam Pesty Lászlónak is, illetve hiradós anyagokat forgatok a Figyelőnetnek, a Magyar Rádió Online-nak.