Majdnem másfél évtizedes szünet után Pekingben nyitott irodát a nemzeti hírügynökség. Az MTI a kilencvenes években anyagi gondok miatt kénytelen volt csökkenteni külföldi tudósítói hálózatát, több külföldi irodát be kellett zárni.
Az MTI azért döntött a pekingi iroda újbóli megnyitása mellett, mert Kína mind politikai, mind gazdasági szempontból a világ egyik meghatározó országává vált - hangsúlyozta Vince Mátyás, a nemzeti hírügynökség elnöke. Hozzátette, hogy a kétoldalú kereskedelem folyamatos bővülése mellett a politikától a kultúrán át az oktatásig, tudományos kutatásig egyre sokrétűbbé válnak a magyar-kínai kapcsolatok, s ezekről a fejleményekről folyamatosan tájékoztatni kell a hazai közvéleményt.
Az állandó tudósítói posztra kiírt pályázat eredményeként Trebitsch Péter kapott pekingi megbízatást, s ezekben a napokban kezdte meg munkáját.
Jelenleg a magyar külkapcsolatok szempontjából fontos12 országból, így az európai és a világpolitika fontos centrumaiból - Brüsszelből, Washingtonból és Moszkvából-, valamint a szomszédos országokból és néhány jelentős nyugat-európai fővárosból érkeznek tudósítói beszámolók az MTI budapesti Naphegy-téri központjába. |