 |
| |
2009. november 29. |
| |
| Rádiózás: Nyertek a kicsik |
| |
A frekvenciabotrány növelte a kisebb rádiók hallgatottságát, hirdetési bevételét. |
Előnyös volt a kisebb vételkörzetű rádióknak a két országos adó körül az utóbbi hetekben kialakult bizonytalanság – áll a Helyi Rádiók Országos Egyesülete november 27-ei közleményében. A két országos rádiófrekvencia pályáztatása körüli kapkodás, a bizonytalan helyzet, nem utolsó sorban a szinte botrányos hangulat hatására mind többen hallgatják a helyi adókat. Ennek hatására a régebben működők reklámbevételüket is növelni tudták.
Szakértők szerint az optimális átálláshoz hat-nyolc hónapra lett volna szükség. Ehhez képest alig három héttel a két országos jogosultság lejárta előtt derült ki, melyik két cég működhet a két országos kereskedelmi rádiófrekvencián. „A kapkodást pedig nem csak a Neo, illetve a Class FM érzi, de az ügynökségek is, amelyek úgy próbálnak úrrá lenni a kialakult helyzeten, hogy megyeszékhelyeken működő vagy még az ezeknél is kisebb állomásokkal fedik le az egyelőre még ingoványos országos reklámpiacot” – áll a közleményben. A Maximize médiaügynökség és az Nrc piackutató intézet által publikált adatsorra hivatkozva a Helyi Rádiók Országos Egyesülete azt állítja, hogy a Sláger és a Danubius búcsúja után a rádióhallgatók harminc százaléka a helyi állomásokhoz vándorolt.
|
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2012. február 2. - Klubrádió: Két hónap haladék |
| >> 2012. január 18. - Klubrádió: Tüntetés vasárnap |
| >> 2011. október 15. - Klubrádió: Elhallgat a Dunántúlon |
| >> 2011. június 19. - Újraosztják a rádiós piac felét |
| >> 2011. május 1. - Rádiózás: Kísérleti adó |
| >> 2011. február 2. - NMHH: Rádiókról döntöttek |
| >> 2010. december 16. - Klubrádió: Nincs szerződés |
| >> 2010. október 7. - Rádiók bizonytalanságban |
| >> 2010. augusztus 3. - Lex Sláger és Danubius |
| >> 2010. július 19. - Sláger és Danubius: Jogellenes pályázat |
| >> 2010. június 7. - Klubrádió: Még nincs szerződés |
| >> 2010. június 3. - Klubrádió: Permanens változások |
| >> 2010. április 22. - ORTT: Új frekvencia a Klubrádiónak |
| >> 2010. március 17. - Rádiók háborúja |
| >> 2010. február 20. - Class FM: Januárban a leghallgatottabb |
| >> 2010. január 19. - Sláger Rádió: Jogellenes volt az eljárás |
| >> 2010. január 19. - Neo FM: Visszatért a Bumeráng |
| >> 2010. január 6. - Danubius: Részben pert nyert |
| >> 2009. december 10. - Nyílt levél a nagyköveteknek |
| >> 2009. december 10. - ORTT: Szokatlan az amerikai döntés |
| >> 2009. december 9. - ORTT: Újabb figyelmeztetés Magyarországnak |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2009. november 24. - ORTT: Az elnök a legfőbb ügyészhez fordult |
| >> 2009. november 21. - Roxy: Toborozzák a slágereseket |
| >> 2009. november 19. - Class és Neo: Nulla órától sugároznak |
| >> 2009. november 14. - Csiszár: Üzleti érdek a semlegesség |
| >> 2009. november 8. - ORTT: Majtényi megindokolta |
| >> 2009. október 28. - ORTT: Elhallgat a Sláger és a Danubius |
| >> 2009. október 5. - Advertum: Rádiók és tévék némulnak el |
| >> 2009. július 20. - ORTT: Megszületett a felhívás |
| >> 2009. július 18. - ORTT: Hétfőn eldől a Danubius és a Sláger sorsa |
| >> 2009. április 29. - Klub Rádió: Vita Kuncze műsorvezetéséről |
| >> 2009. március 2. - Rádiózás: Nem szól a Gold |
| >> 2009. január 12. - ORTT: Törvénysértő a döntés |
| >> 2008. december 31. - Sláger és Danubius: Pályázni kell! |
| >> 2008. április 23. - Gazdasági Rádió: Gyógyszercég veszi meg |
| >> 2008. március 15. - Tulajdonosváltás az Inforádiónál |
| >> 2007. november 16. - Rádió Q: Két hét múltán újraindult |
| >> 2007. szeptember 8. - Lánchíd Rádió: Egyelőre nem nőhet |
| >> 2007. augusztus 29. - Lánchíd Rádió: Náci fotómontázs a honlapon |
| >> 2007. június 6. - Klubrádió: Debrecenben is hallható |
| >> 2007. április 18. - Klubrádió: Orosz József kontrázik |
| >> 2007. április 5. - Klubrádió: Felmondott Mihancsik |
| >> 2007. április 4. - Klubrádió: Már nem csak belső vita a pártatlanságról |
| >> 2007. február 25. - Sláger Rádió: Ismét büntetés |
| >> 2007. február 7. - Sláger Rádió: 11 milliós kötbér |
| >> 2006. december 28. - Szerveződik a Lánchíd Rádió |
| >> 2006. december 10. - Klubrádió: 700 milliós árbevétel |
| >> 2006. február 15. - Klubrádió: a diskurzust felváltotta a kurzus |
| >> 2005. október 27. - Klubrádió Kondor-segítséggel |
| >> 2005. október 4. - Klubrádió: Már a fél országban fogható |
| >> 2005. február 12. - A fiatalok inkább rádióznak, mint olvasnak |