Korábban kilenc ország (Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Svájc) budapesti nagykövete levélben fordult a magyar kormányhoz, hogy úgymond a nem átlátható viselkedés esetleges következményeire figyelmeztessen többek között a műsorszolgáltatás egyes területein történtekkel kapcsolatban. A levél mögött nyilvánvalóan az áll, hogy a Sláger, illetve a Danubius Rádió nem nyert a frekvenciapályázaton. Ezt követően december 8-án, kedden az amerikai törvényhozás alsóháza, a képviselőháznem kötelező érvényű határozatot hozott a magyar Országos Rádió és Televízió Testület legutóbbi rádiós műsorszolgáltatási döntéseiről.
A Joe Donnelly képviselő által jegyzett és hét további indianai képviselő támogatásával beterjesztett határozat első pontja szerint a képviselőház elítéli az ORTT-nek a frekvenciapályázatokról hozott közelmúltbeli döntéseit. A második pont azt tartalmazza, hogy a képviselőház a jogállamiság tiszteletben tartására és a külföldi befektetőkkel való tisztességes bánásmódra ösztönzi a Magyar Köztársaságot. A harmadik, utolsó pont szerint a képviselőház arra ösztönzi Magyarországot, hogy tartsa fenn a szabad és független sajtó iránti elkötelezettségét. A határozatot 333 igen szavazattal 74 ellenében hozták meg.
A határozat bevezetőjében egyebek mellett az szerepel, hogy az Egyesült Államok több mint 9 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon 1989 óta; ennek alapján az Egyesült Államok a negyedik legnagyobb és a legnagyobb nem európai külföldi befektető.
A szöveg hivatkozik a Financial Times üzleti lap 2009. november 6-i cikkére, amely szerint a rádiós frekvenciapályázatokról szóló döntés előtt magukat az MSZP és a Fidesz képviselőinek nevező személyek keresték meg a szóban forgó két rádióállomást, amelyeknek alkut ajánlottak: akkor hosszabbítják meg számukra a működési engedélyeket, ha a pártok a cégek vagyonából 50 százalékot kapnak. A rádiók visszautasították a zsarolási kísérletet, amelyet követően az MSZP-s és a fideszes ORTT-tagok a működési engedélyeket két másik, politikai kötődésű pályázónak szavazták meg.
A határozattervezet szerint a külföldi vállalatokkal szembeni tisztességtelen eljárás elijeszti a befektetőket és akadályozza Magyarország gazdasági növekedését, ezzel szemben a jogállamiság, továbbá a szabad és független sajtó tiszteletben tartása fokozza a befektetői bizalmat Magyarország iránt.
Dennis Kucinich demokrata párti ohiói képviselő, a kongresszus magyar baráti csoportjának elnöke – aki nemmel szavazott – felhívta a figyelmet: Magyarországon vizsgálat kezdődött a rádiópályázatok odaítélése ügyében és ügyészi eljárás várható. A politikai élet tagjai minden oldalról aggodalmukat fejezték ki a rádióengedélyek kiadásának módját illetően, és egy amerikai központú médiavállalat pert indított egy magyar bíróságnál. „Akkor miért kérjük Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot és bánjon tisztességesen a külföldi befektetőkkel, amikor éppen ezt teszi?” – kérdezte a politikus, aki a határozat képtelenségéről igyekezett meggyőzni képviselőtársait. |