A Fővárosi Bíróság (FB) január 19-én, kedden hozott elsőfokú ítélete szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) alaki érvénytelenség miatt jogellenesen fogadta be azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést. Eszerint a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben hasonló ítélet született, mint január 5-én, amikor a bíróság a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben hozott döntést.
A felperesnek, azaz az FM1 konzorciumnak az elsőrendű alperes részére 2 millió 540 ezer, a másodrendű alperes részére 2 millió 875 ezer, a beavatkozó Advenio Zrt. részére pedig 2 millió 750 ezer forint perköltséget kell megfizetnie.
A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti - a pályáztatás előtti - állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően az ORTT-nek nem magának kellene ezt megtennie. Az ORTT-t ugyanis hasonló esetben törvény kötelezi a pályáztatás megismétlésére.
Jogászok szerint - egy jogszabálymódosítás következtében - ma már nem ugyanaz a jogi helyzet, mint 1999-ben, amikor hasonló körülmények között a Baló György által vezetett Irisz TV nem volt képes érvényesíteni a bíróság jogerős ítéletét. 1999. február 23-án ugyanis a Legfelsőbb Bíróság (LB) másodfokon helyt adott az Írisz Televízió Rt. keresetének, s kimondta: másfél évvel azelőtt a médiahatóság jogellenesen ítélte oda a frekvenciát az RTL Klub műsorát sugárzó tévétársaságnak. Bár az ítélet szerint – azonnali hatállyal – fel kellett volna bontani az RTL Klub műsorszolgáltatási szerződését, de az akkori jogszabályok szerint az LB döntése nem volt kötelező a közigazgatási hatóságként eljáró ORTT-re. Ráadásul, ha az ORTT felbontotta volna a szerződést a Magyar RTL Rt.-vel, akkor a tévétársaság bíróságon támadhatta volna meg a határozatot, és milliárdos nagyságrendű kártérítési igénnyel léphetett volna fel, ami feltehetően több évi pereskedést vont volna maga után.
A hosszú pereskedés persze Sláger Rádió kontra ORTT, FM1, illetve a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio esetében is borítékolható. |