A Duna Televízió műholdas kapacitásának egy részével siet a Magyar Katolikus Rádió segítségére.
Cselényi László tévéelnök szerint nincs állami költségvetést terhelő része annak a döntésnek, hogy a meglévő műszaki kapacitások átcsoportosításával a Duna TV közreműködésével műholdról sugározzák a Magyar Katolikus Rádió műsorait. Cselényi a segítséget azzal magyarázza, hogy a rádió évek óta komoly partnere a Duna Tv-nek.
Mindez az ORTT múlheti döntésével függ össze, amely szerint a 92.9-es budapesti frekvenciát nem a katolikus, hanem a Klubrádiónak ítélték.
Egykori diákjaink a médiában Tiszavölgyi Gábor, Budapest A Budapesti Kommunikációs Főiskolán dolgozik operatőrként a stúdió gyakorlatokon, illetve a Zugló tévé számára a Kirakó című magazin műsor készítésében vesz részt. (2009.10.16.)