Lázár András, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, a Nemzeti Média Kerekasztal egyik ügyvivője nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a kormányfő által előterjesztett 29 pontban a közmédia rendszert is érintő elképzelések nem kaptak helyet.
A szakszervezeti vezető kifogásolja azt is, hogy "az utóbbi napokban csak arról kapunk híreket, hogy még július vége előtt megszülethet az új médiatörvény, de az egyeztetésekről, a társadalmi vitáról nem. Mivel ez a törvényalkotás az általunk képviselt ágazat dolgozóinak életviszonyaira a legközvetlenebb formában is kihat, és e témákról a választási kampány alatt egyáltalán nem esett szó, tisztelettel kérem, vegyék fel e témában a társadalmi és szakmai párbeszédet. Péntek óta ismerjük az Önök szándékait, noha ezeket önálló képviselői indítványként, s nem a kormány javaslataiként helyezték el az országgyűlés honlapján. A szabályozandó kérdések a teljes magyar társadalom alapvető életviszonyait érintik, ezért úgy véljük a jogalkotási törvény 18., 2o., és 28.§ szabályait ez úton sem lehet megkerülni. Az a mód, ahogy ezeket a javaslatokat a parlamenti bizottságokon átvitték illetve átviszik, már most azzal a veszéllyel jár, hogy a régen várt új szabályok társadalmi elfogadása sérülni fog."
A nyílt levél utolsó bekezdése: "Tisztelettel kérjük, médiaszabályozási törekvéseik társadalmi és szakmai véleményezése során számítsanak az ágazat szakszervezeteire, az itt felhalmozott ismeretekre. Kérjük, adjanak időt javaslataik megvitatására, kiegészítésére. Részünkről elfogadjuk azt az elképzelésüket, hogy most a szükséges átmeneti lépéseket tegyék meg, s a hosszabb távú médiatörvény megalkotására később kerüljön sor. De átmeneti döntéseket sem lehet hozni pénzügyi, gazdasági elemzés, a finanszírozás viszonyainak tisztázása és normatív jellegének megteremtése nélkül. E valóságfeltáró vitában, közös szabályozási munkában jelentős társadalmi és szakmai csoportok képviselőiként szeretnénk az Önök partnerei lenni." |