Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 11-ei hatállyal kinevezte Szalai Annamáriát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének. Ehhez az teremtett lehetőséget, hogy az államfő aláírta a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt, amit augusztus 8-án ki is hirdettek a Magyar Közlönyben. A megbízás 9 évre szól.
ÉLETRAJZ: A fideszes politikus 1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. 1979-ben érettségizett Zalaegerszegen, majd 1982-ben tanító és ének-népművelés szakon végzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán. 1990-ben másoddiplomát szerzett az ELTE BTK népművelés szakán. Később Pénzügyi és Számviteli Főiskola zalaegerszegi tagozatán folytatta tanulmányait, ahol 1998-ban szakközgazdász oklevelet szerzett.
Előbb tanítóként dolgozott, majd újságíróként helyezkedett el a Zalai Hírlapnál. Később filmforgalmazási vezető, majd a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem igazgatója volt, majd a Mozisok Országos Szövetségének elnöke lett. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke, 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja.
1991-ben belépett a Fideszbe. 1993-tól a párt országos választmányának tagja és a Zala megyei választmány elnöke, 1998-tól városi elnök. 2003. június 28-án a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya alelnökévé választották. 1998 májusában a Fidesz Zala megyei listáján lett képviselő. 2002-ben újra megyei listás mandátumot szerzett. Május közepétől a kulturális és sajtóbizottság tagja, decemberig az informatikai bizottságban is dolgozott. Decembertől a társadalmi szervezetek támogatását elbíráló állandó bizottság alelnöke. 2004 tavaszán az ORTT tagjává választották, ezért - összeférhetetlenség miatt - le kellett mondania képviselői mandátumáról.
KIJELENTÉSEK: Szalai Annamária a médiatörvény körül fellángolt vita kapcsán kijelentette: bízik abban, hogy a jelenlegi - átláthatatlan és pazarló - közpénzfelhasználás sokkal hatékonyabb módon történik majd a közmédia-szektorban. Fontosnak tartja az egyes médiumok szakmai önállóságát, de meg akarja szüntetni az eddigi párhuzamosságokat a közmédiumok között. Feleslegesnek minősítette az ellenzék és a szakmai szerveztek aggodalmát, miszerint a politika beköltözik a szerkesztőségekbe. Szerinte az edigiekhez képest sokkal távolabb kerül a politika a médiától. |