A tavasz végére elkészül a médiatörvény új koncepciója - mondja Újhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségének tagja. A médiapolitikus szerint a koncepciót széles körű vitára kell bocsátani. A Heti Válasz 2003. február 28-i számában megjelent interjúban Újhelyi biztatónak véli az ORTT személyéről született megállapodást. (A témával kapcsolatos korábbi információk találhatók a Teleschola-honlap Médiahírek rovatában.)
Egykori diákjaink a médiában Néderné Ács Angelika, Budapest Szeretném tudatni, hogy az ELTE-MOMÉN, mint médiakultúra és mozgóképismeret pedagógus, 2011. június 23-án sikeresen államvizsgáztam, és 4,67-es átlaggal befejeztem tanulmányaimat, amit nagyon nagy mértékben a Teleschola-előtanulmányaimnak köszönhetek. Örök hála az alapozásért, amire egy egyetemi képzésen is nyugodtan lehet építkezni! (Korábbi információ: a Duna TV-s szerkesztő a Teleschola-vizsga után szülte meg harmadik gyerekét.)