Várhatóan március 10-én, hétfőn választja meg az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét. Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Rádió korábbi elnökét, Hajdu Istvánt jelölte erre a posztra. Vannak azonban olyan jelek is, hogy az MSZP-ben belül nem mindenki fogadja el Hajdú István személyét.
Körmendy-Ékes Judit, az ORTT korábbi elnöke - aki 2000. március 1-jétől töltötte be ezt a tisztséget - tavaly december 5-én nyújtotta be lemondását az Országgyűlés elnökének, és december 31-i hatállyal távozott posztjáról. Lemondásával a médiahatóság működésképtelenné vált, mivel létszáma a médiatörvényben megkövetelt ötfős minimum alá csökkent.