Március 10-én az Országgyűlés a Magyar Rádió Rt. korábbi elnökét, Hajdu Istvánt, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökévé választotta, 324 igen szavazattal, 19 ellenében, 4 tartózkodás mellett. (Lásd a korábbi híreket, cikkeket.)
Egykori diákjaink a médiában Firnigel Dániel, Dunaharaszti Jelenleg az ATV szerződéses operatőre, ahol több műsorban foglalkoztaták. Emellett az RTL Klub, a TV2, az MTV, a Viva különböző produkcióiban dolgozik. Mások vizsgafilmjeinek elkészítésében, dokumentumfilmek forgatásában is közreműködik. (2009.10.17.)