>> Horvát János: Nemzeti vagy párttévé?
A közszolgálati televízió helyzetének javítására, vagy ha úgy tetszik, a kialakult és senkinek nem tetsző helyzet orvoslására két lehetséges változatot javasolt a közelmúltban egy, az új médiatörvény megalkotására felkért háromfős bizottság, amelynek tagjaként dolgozott Horvát János. (Az általuk készített dokumentum elolvasható a www.kancellaria.gov.hu honlapon. Az egyik megtartaná a mostani részvénytársasági rendszert, de más formában, más felügyelettel működtetné, és bevezetné a társadalmi megrendelés intézményét. A másik modellben új - ma még a magyar jogban nem létező - közjogi intézetet hoznának létre, amely úgy funkcionálna, mint, mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémia; vagyis önálló költségvetési fejezetként és autonóm módon. Miként Németországban a ZDF televízió.

Vitaanyagunkban a Pálinkás József által javasolt megoldások egyike sem szerepel - írja mostani Népszabadságbeli cikkében Horvát. Hozzáteszi azonban: nem mintha ehhez hasonló modell nem létezett volna már a világban. Megjegyzi: Olaszországban például évtizedeken keresztül hasonló volt a felállás. A közszolgálati tévé három csatornáján a hatalmi játszmákban részt vevő három párt, a kereszténydemokraták, a szocialisták és a kommunisták osztoztak. Ez a rendszer 1992-ben omlott végleg össze a hagyományos olasz pártstruktúra bomlásával, amikor új választási törvényt alkottak, s újabb - megerősödő - pártok követeltek maguknak a "szokásjog" alapján tévéket.

Horvát szerint Hollandiában a közszolgálati tévé műsoridején majd 15 párt osztozik. Azonban az osztozás hihetetlen bonyolult és demokratikus játékszabályok betartásával jár, amelyre csak nagyon kifinomult és demokratikus hagyományokkal rendelkező társadalmak képesek. De még itt is, dacára a sok szereplőnek, egy közös híradót készítenek.

Állandóan és Európa-szerte vitatott kérdés, hogy miként érvényesülhet a kiegyensúlyozottság a televíziós és rádiós műsorokban. Az egyik megközelítés szerint minden egyes műsornak önmagában kell kiegyensúlyozottnak lennie. Ez például az Angliában elfogadott modell. A másik lehetőség szerint a műsorfolyam egésze a lényeges, tehát ha az egyik műsor "ilyen", a másik pedig "olyan", akkor kiegyenlíthetik egymást. Ez az elfogadott gyakorlat például Németországban. A jelenlegi magyar médiatörvény az első megoldást preferálja, a gyakorlat mégis a második modell felé tolódott el. (…) Mi a magunk dolgozatában az első modellt erősítjük, mert a nemzetközi tapasztalat az, hogy olyan országokban, melyekben a szélsőségek hangosan hallatják hangjukat - és ilyen Magyarország is -, a második modell rengeteg veszélyt rejt magában.

(…) Pálinkás József megfogalmazza, hogy szerinte melyek egy nemzeti televízió kritériumai. Megfogalmazása pontos, szabatos, nehéz hozzátenni vagy elvenni belőle valamit.

Egy igazmondó, szolgálni akaró, hiteles és kultúraközvetítő tévé - ezek az általa megfogalmazott főbb ismérvek - létrehozásához azonban sok feltétel együttes megléte szükséges. Ilyen például a demokratikus játékszabályok betartása, a tolerancia, és természetesen a közszolgálati ethosz folyamatos megléte. Pálinkás József szerint "a nemzeti televízió létrehozása csak erős nemzeti elkötelezettségű kormány esetén lehetséges".

Én nagyon elégedetlen voltam az 1998 és 2002 közötti MTV műsorával és működésével. Nem azért, mert a Fidesz tévéje volt, hanem mert rossz volt. Szakmailag, erkölcsileg egyaránt. Nem felelt meg a Pálinkás József felvázolta kritériumoknak. (…) Én nagyon elégedetlen vagyok a 2002-es választások óta is az MTV műsorával és működésével. Nem azért, mert az MSZP tévéje, hanem mert rossz. Szakmailag, erkölcsileg egyaránt. Nem születnek televíziós művek, eltűnik a pénz, hihetetlenül hullámzó a színvonal. És néhányan tovább gazdagodnak.

(…) A Magyar Televízióban a műsorkészítés már hosszú évek óta fedőtevékenység csupán. A rendszerváltás utáni években még csak a politikai erők voltak érdekeltek e helyzet létrehozásában és saját szereplésük biztosításában - a szakma még küzdött elveiért -, de mára már felzárkóztak hozzájuk azok a médiavállalkozók, akik komolyan érdekeltek a zavaros helyzet fenntartásában részben saját zsebük, részben pártkasszák kitömése végett. A pártok már rájöttek arra, hogy az MTV kicsiny nézői részesedése miatt nem hajt közvetlen politikai hasznot. Jó viszont pénzek átpumpálására és arra, hogy a választások során hűnek bizonyult újságírókat, szerkesztőket és más fontos kádereket állásokkal lehessen jutalmazni. Asszisztál mindehhez sok neves médiaszemélyiség és televíziós szakember is.

(…) Ha a technikai lehetőségeket nézem, akkor a több tévé kialakítása igenis cél. Szerepel a mi javaslatunkban is egy verzió, mely nem intézményeket, hanem tartalmakat támogatna, tehát a közszolgálatra szánt pénzt több helyre osztaná el, olyan helyekre, olyan hordozókhoz, olyan felhasználókhoz juttatná el, ahol az a legjobban hasznosulhatna. Kaphatnának belőle más műsorkészítők vagy éppen oktatási és sportprogramok is. Drámai, zenei műhelyek, esetleg csatornák juthatnának célzott támogatáshoz a jelenleg elpazarolt milliárdokból.

Az új modell tartalom szerinti felosztást, átcsoportosítást jelentene.

Ha azonban a felosztás politikai alapon történik, méghozzá egy olyan, a napi párbeszédre is komolyan rászoruló országban, mint Magyarország, akkor az eredmény előre megjósolható. Az egy éve indult Hír Tévé széles tömegeket célzott meg indulásakor, de mára már - néhány műsora kivételével - pártfórummá változott. És a "másik" oldalon is megjelentek az egy irányba húzó műsorfolyamok.

(…) Jó lenne a nemzetből nem kizárni annak 50 százalékát. Semelyik oldalról sem. Jó lenne arra gondolni, hogy az országban élőknek vannak közös témáik, közös gondolataik, közös érdekeik, és egy irányba mutató megoldásaik.

>> Zsolt Péter: A nemzeti televízió nem egyenlő a Fidesz-televízióval

A Fidesz a legritkább esetben tud - az elvesztett választás óta - úgy nyúlni a médiakérdéshez, hogy ne ártson magának többet, mint amennyit javaslatai használnának - írja Zsolt Péter szociológus abban a cikkében, amelyben a FIDESZ és a média viszonya mellett mintegy a róka fogta csuka esetek közé sorolja az MSZP-beli Gyurcsány-jelenséget, illetve az SZDSZ-nek a gyűlöletbeszédhez való viszonyát.

(…) A médiaügy mélyebb probléma, szociológiai természetű. A másik kettő inkább etikai vonatkozású - írja Zsolt Péter. A sportminiszter kormány- és párttámogatása erkölcsi kérdés. Az is, hogy támogassuk-e a szólásszabadság megkurtításának törvénytervezetét. Ám a médiaügy mögött ott van az erőviszonyok kiegyensúlyozatlansága, s erre sajnos mindig hivatkozni lehet. Ám egy jogos problémafelvetés még nem föltétlenül eredményez jó megoldásokat, különösképp nem azon az oldalon, ahol az elfogultság munkál.

Ráadásul a Fidesz fut a pénze után, mert a bukott választások utáni érzelmi felhevültség állapotában még támogatta azt az elképzelést, hogy két közszolgálati médium legyen Magyarországon. Pálinkás József volt oktatásügyi miniszter javaslata épp ennek a gondolatnak a felmelegítése. Az elképzelés, ha jól tudom, Kerényi Imrétől származik. Neki lehetnek ilyen javaslatai, hiszen ő civil ember, miért is értene a médiaszociológiához? Pálinkás Józsefnek viszont mint pártpolitikusnak tájékozottabbnak kellene lennie. Ő azt javasolja, hogy vagy egy médiumon belül legyen két műhely, vagy, ha ez nem megy, legyen két médium, de az drágább.

(…) Kerényi még úgy gondolta, hogy a népharag is ki tudja kényszeríteni a kormányból, hogy az egyik csatorna a Fideszé lehessen. Nincs népharag, van viszont újságírói ellenállás, hiszen csak a szakmájukat legcinikusabban vagy legelkeseredettebben szemlélők látnak szakmai fantáziát a politikusi újságírásban. A közszolgálati média politikai felosztása felszámolja az objektivitásra való törekvés értékét, s a közszolgálati televíziót nyíltan párttelevízióvá teszi. (A burkolt párt-televíziózás még mindig jobb, mint a nyílt, mert ott a norma nincs megkérdőjelezve és alkalomadtán számon kérhető.)

(…) A közszolgálati médium felosztása a közszolgálatiság megszüntetésével járna. Ez a törekvés még nyelvészeti értelemben is fából vaskarika. A közszolgálati nemcsak közpénzen működőt jelent (mint ma), s nem kormánypártit vagy ellenzékit, sem pedig a kettőt együtt. Van saját és olasz példánk is a műhelyek leosztásának következményeiről. Mind az olasz, mind a (Hankiss-korszakhoz kötődő) magyar példa egyértelműen bizonyítja, hogy ez a leosztás médiaháborús következményekkel jár, s különösen kezelhetetlen akkor, amikor egy újabb politikai szereplő lép a színpadra (pl. Berlusconi).

(…) Nemzeti televízióra természetesen szükség van, de ajánlanám minden józanul gondolkodó politikusnak és konzervatív értelmiséginek, hogy próbálja meg újragombolni a kabátot. A nemzeti televízió nem egyenlő a Fidesz-televízióval, nemzeti értékeket és érdekeket minden párt szorgalmazhat, hiszen vannak ilyenek mind kulturális értelemben, mind pedig gazdaságiakban. Nézzék meg például az ARTE-csatornát, ami ugyan félig német és félig francia, de még mindig nemzetibb németnek is, franciának is, mint a miénk, ami egy kézben van. Vagy vessenek egy pillantást az angol Chanal4-ra, ami jóllehet nem közszolgálati, de gazdálkodásában - a reklámmennyiséget és a visszaforgatott bevételeket tekintve - még mindig nemzetibb, mint a miénk.