Az akciót a brit The Independent kezdte, amikor tavaly szeptemberben kicsinyített, azaz kompakt formátumú lapváltozattal jelent meg. Az úgynevezett kompakt The Independent esetében a változtatás hat hónap alatt 18 százalékos példányszám-emelkedést eredményezett.
Hamarosan következett a londoni sajtó legtekintélyesebbje, a The Times is. Ők szintén előálltak a maguk zsugorított lapváltozatával. A brit sajtó vezérhajója - húszezres példányszám-növekedéssel - 658 ezerre emelkedett, miközben vagy kétszázezer régi olvasó váltott az új változatra.
Ez a siker indíthatta el a betegeskedő német piacon az új próbálkozásokat. A 20 Centet a hamburgi Axel Springer "komoly" lapjának, a Die Weltnek a kompakt változata követi két hét múlva - ötven eurócentes áron. Azt ígérik, hogy ez a lap sem válik a kisebb formával bulvárlappá; új olvasók megszerzését tervezik.
Az Axel Springer elindított már egy hasonló kísérletet Lengyelországban is. Tavaly októberben adták ki a Fakt (Tény) című, tabloid formátumú lapjukat. Amikor a múlt hónapban Varsóban jártam, a Fakt példányszáma már meghaladta a 600 ezret, és Lengyelország legnagyobb példányszámú újságja volt. Második helyre szorította az eddigi vezető lapot, a liberális Gazeta Wyborczát. A példányonkénti egyzlotys (53 forintos) árral és a nyomuló reklámkampánnyal nem lehetett versenyezni - panaszkodott a Rzeczpospolita című jobbközép lap felelős szerkesztője.
A Fakt kitalálói furfangos módon nemcsak a bulvárolvasók megnyerésére játszanak: az országos kiadású tabloidban - a meztelen nők és a valóságshow-szerű riportok, krimik mellett - egy-egy komoly elemzést, interjút, karakterisztikus véleménycikkeket is közölnek. S hogy van-e ennek szerepe a piaci sikerben? Feltehetően kevés. A 38 milliós Lengyelországban a Fakt piacra lépéséig szinte üres volt a bulvárpiac, a központi napilapokat pedig az olvasók egy-egy politikai táborhoz kötötték. A lengyel lap feltehetően egyszerre talált olvasókat azok között, akik nagyon olcsó olvasmányt kerestek, és azoknál, akik nem akartak a lapvásárlással pártra szavazni.
A németországi fejleményeket, a 20 Cent és a Welt-kompakt majdani sikerét vagy kudarcát sokan figyelik - különösen azokban a közép-európai országokban, ahol a lappiac a privatizációk következtében főként német tulajdonba került. A forma ugyanis sokszor tartalmi változásokat is hoz. |