(…) Ha ma az úgynevezett női lapokat szemlézgeti valaki, nehezen tudja elképzelni, hogy a valamikori Nők Lapja újságírója komoly társadalmi és kulturális kérdésekről meg a nők helyzetének gyökeres átalakulásáról folytathatott párbeszédet többek között Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Weöres Sándorral és Károly Amyval, Vas Istvánnal, Kolozsvári Grandpierre Emillel, Galgóczi Erzsébettel, Makay Margittal, Gobbi Hildával, Tolnay Klárival, Ruttkai Évával vagy Borsos Miklóssal, Schaár Erzsébettel, Levendel Lászlóval, Selye Jánossal.

A régiesség hangulata lengi körül ezeket a beszélgetéseket, a szerző maga is úgy érzi, magyarázatokat kell fűznie hozzájuk a mai olvasónak. De azután rájövök, az adja a patinát, hogy van ideje kikérdezni a beszélgetőtársat, rácsodálkozni a gondolataira, sőt vitatkozni vele. Na meg az, hogy pontosan tudja, kivel beszél, ismeri a műveit, érti a célzásait, úgy teszi föl a kérdéseket, hogy az olvasó is megkapja az információt, a beszélgetés is gördüljön tovább a saját menete szerint.

Az újságíró alapfeladatát könnyen teljesíti: gyorsan megtalálja a hangot mindenkivel. Ami nehezebb, megtalálja az interjúalanyok hangját is, nem formálja saját képére a mondandójukat, biztos kézzel adja vissza a stílusukat. Így egymás mellé szerkesztve a szövegeket is látszik, mindegyikük a saját módján beszél. (…)

(A teljes cikk elérhető a Források címszó alól)