Egy digitális kamerában fotodiódák milliói érzékelik a beeső fényt és a hajszálnál vékonyabb elektromos vezetékeken továbbítják a jelet a memóriához. Ezt a több millió pixelnyi információt jelenítik meg a digitális kamerák vagy mobiltelefonok a folyadékkristályos képernyőn.

A jelenlegi, ún. CMOS (fémoxid) technológia szerint a vezetékek a fényérzékeny felszínen futnak, vagyis jócskán leárnyékolják a beeső fényt a fotodiódáktól. Az így elveszett információ gyengébb képminőséget eredményez. Ted Sargent, a Torontói Egyetem kutatója rájött, hogy ha sikerülne a kivezetéseket a hátoldalra helyezni, akkor sokat javulna a színhűség és a képélesség.

Sargent ezért 2 nanométeres félvezető kristályokkal helyettesítette a fényérzékelő réteget, így pixelenként (képernyőpontonként) több millió nanokristály érzékeli a beeső fénysugarakat. Ez a megoldás biztosítja, hogy a nagy tömegű apró kristályok valamelyike minden fotont érzékeljen, és a beeső fény energiájának megfelelő jelet produkálja. Az eddigi mérések szerint ugyanakkora méretű nanokristályos eszköz négyszer akkora felbontást produkál, mint egy hagyományos szenzor.

A látványos javulás mellett az új érzékelőknek számos hátránya is van. A bonyolultabb elrendezés lassúbb és drágább, mint a hagyományos technológia, de a legfőbb probléma egyelőre a nanoréteg stabilitása.