Nemes Károly filmesztéta a Teleschola diákjai írt jegyzetében többek között arra mutat rá, hogy Bergman az ember belső torzulásait, önző magatartását, hidegségét, vagyis embertelenségét vizsgálja filmjeiben. Olyan helyzeteket mutat be, amelyekben az istenkeresés erőfeszítése eredménytelen marad.

Legismertebb filmjei:

A hetedik pecsét (1956)
A nap vége (1957)
Arc (1958)
Tükör által homályosan (1960)
Úrvacsora (1961-62)
A csend (1962)
Persona (1965)
Szégyen (1967)
Rítus (1967)
Szenvedély (1968)
Érintés (1970)
Suttogások, sikolyok (1971)
Jelenetek egy házasságból (1972)
A varázsfuvola (1974)
Színről színre (1975)
Kígyótojás (1976)
Őszi szonáta (1977)
A bábok életéből (1979-80)
Fanny és Alexander (1980-82)

2003-ban forgatott utolsó filmje a Sarabande, a Jelenetek egy házasságból hőseit mutatja be 30 évvel később.

Janisch Attila, Balázs Béla-díjas filmrendező szerint "Bergman volt a mestere a mozgásban lévő emberi arcnak, ami a filmnek a leginkább a sajátja, formanyelvének leginkább jellegzetessége, amit semmilyen más művészeti ág nem tud megjeleníteni. Közeli képeken el tudott mondani egy történetet, és az emberi arc minden rezdülését meg tudta mutatni."