Egy embertelenségig sznob világban játszódó, már-már giccses, de giccsessé azért mégsem váló, a mese és a valóság határán egyensúlyozó történetet beszél el a film briliáns szerkezetben. A fények kezelésének mesteri fogásait, a zene és az atmoszféra hangjainak káprázatos variálását, a hosszú snittek megkomponálását leendő filmeseknek lehetne oktatni belőle. A diákoknak szóló egyik feladvány például ez lesz majd: "Mutassa ki a filmből, hogy a rendező és az operatőr miként használja a dramaturgiai eszköztár elemeit egy cinikus világtól való elidegenítésre úgy, hogy közben virtuálisan a nézőt magát is belehelyezi ebbe a világba!" Majdan önálló kurzusként lehet felvenni a tananyagba a háború minden emberit maga alá gyűrő végtelen rettenetének filmi ábrázolását a Vágy és vezeklésben.