- Ha rajtam múlik, a Titanic után azonnal nekiugrottam volna, de nem volt meg a kellő kamerám és a háromdimenziós számítógépes grafika is gyerekcipőben járt - mondja James Cameron, a Návai Anikóval készült interjúban, amely a Népszabadság január 4-ei számában jelent meg. - Kilenc évig fejlesztettem a kamerát, és ki kellett várnom, míg Peter Jackson a saját boszorkánykonyhájában kikínlódja A gyűrűk urának Golumját. Egy forradalmian új technológiát használtunk, amelynek köszönhe tően persze kibírhatatlanul hosszú hónapokig pepecseltek az animátoraim.
Az újság kritikusa, Csákvári Géza az eredményről ezt írja: "az Avatar óriási lett – szinte minden szempontból. Vizuálisan elképesztő – különösen az IMAX 3D verzió. A cselekmény helyszínéül szolgáló Pandora bolygó színkavalkádos világa mesteri munka, olyan, mintha absztrakt tájképek kelnének életre minden kockában. Szinte biztos, hogy a ma rendelkezésre álló technikákat teljes mértékben kihasználták, sőt, kifejezetten arra összpontosítottak, hogy a határokat feszegessék. Igyekeznek palástolni a 3D legnagyobb gyengéit, cserébe viszont faltól falig akciót kapunk, és az sem újdonság (tőle legalábbis), hogy képes történetet mesélni, felépíteni egy olyan dramaturgiai rendszert, amely kellően indokolja, hogy miért is kulminál a film egy félórás harci látványosságban. Teszi mindezt konvencionális hollywoodi precizitással: lassan építkezik, jelenetről jelenetre. Kiszámítható, patetikus, olykor még szájbarágós is, de ez most elnézhető, mert a részletek átütő mesévé állnak össze."
James Cameron mindehhez azt teszi hozzá a fentebb említett interjúban: "A 3D sokkal pozitívabban hat az emberre, mint a hagyományos film. Az izgat, milyen hatást vált ki, ha majd bekerül a közoktatásba. A reklámfilmgyártás már bebizonyította, hogy a 3D mekkora mélységet ad, mennyire bevonja a nézőt. De ha megenged egy félig-meddig humoros megjegyzést: szerintem elsősorban azoknak a tudatát fogja módosítani, akiknek már amúgy is módosult a tudata. S akik tizedszerre is ámultan nézik majd az Avatart."
James Cameron jelentősebb alkotásai:
- Terminátor, amely a kitartott feszültség (suspense) létrehozásával hozott újat a sci-fiben
- A bolygó neve: halál
- Titanic
- Sötét angyal (nagy népszerűségű televíziós sorozat)
|