Befejezéséhez közeledik a Predator-sorozat folytatásának forgatása. A producer, Robert Rodriguez a Kontroll hatására bízta meg Antal Nimródot a rendezéssel, aki korábbi operatőr munkatársát, Pados Gyulát javasolta operatőrnek. A 45 millió dolláros költségvetéssel készülő akciófilm eredetileg Schwarzenegger által megformált főhősét Adrien Brody játssza.
(Antal Nimród 1975-ben, emigráns magyar szülők gyermekeként született Los Angelesben. 1991-ben jött Magyarországra, hogy filmezést tanuljon. Nem diplomázott le, de a ’90-es évek végén jelentős sikereket ért el videoklipek és reklámfilmek forgatásával. 2003-ban készítette első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, amit nem csak rendezett, hanem írt is. A film több díjat kapott, köztük a Cannes-i Filmfesztivál Közoktatás-díját. |