Nem tudom, volt-e a híradón kívül valaha olyan műsor, amelyben miniszterek élőben aláírnak, mert amikor lett volna ilyen, én még csak a Deltát és a Szombat esti filmkoktélt néztem. Most viszont van: úgy nevezik, hogy A tévé ügyvédje, és természetesen a közszolgálati televízióban látható. Nyilván azért, mert a miniszter is szolgálót jelent.

De menjünk sorjában, pontosan, szépen, ahogy a csillag, nem összevissza, mint a sztárok. A politikusok joggal irigyelhetik a médiaszereplőket, hiszen míg azok némi böfögéssel és bárgyú vigyorral is simán összeszedik az öt százalékot, nekik fűt-fát kell összehazudniuk ugyanezért. Már egy-két éve is szorongva vártam a napot, amikor Jáksó helyett Rogán Antal vezeti le a Heti Hetest, vagy Lendvai Ildikó beköltözik a Big Brotherbe pár napra.

Normális kereskedelmi televízió azonban főműsoridőben nem enged műsorba ilyen képernyőképtelen alakokat - castingolnak inkább sajátokat. Marad a királyi, annak úgyis mindegy, jó hír és bevétel nem számít. És mint fent írtuk, a miniszter közszolgálati látvány.

A tévé ügyvédje debütáló adásában Csehák Judit írt alá egy népjóléti rendeletet. A másodikban Lamperth Mónika nyitotta volna meg az osztrák határt az unió nevében, ha kövér blamázsként nem előzi meg minden helyszínek réme, a kupicapusztító és hülye kérdéseket zsákban hozó Fodor János. ("Gyakori-e az ilyen ünnepélyes pillanat?") Aki a rossz időre és a helyiek várhatóan gyors lerészegedésére tekintettel már korábban felavatta az Ausztriába vezető fahidat. Lamperth mesélt korábbi bevásárlókörútjairól, arról, hogy egyszer vett egy cipőt és egy kisrádiót Bécsben, de múzeumban is volt azért, ő már akkor is kultúrembernek készült. Később talán főzőcskeműsora is lesz; csak rajta múlik. Vagy elmehetne Vitrayhoz vetélkedni, válaszolna okosan a saját életéből készült kérdésekre, aztán felajánlaná az egymilliót az árva gyerekeknek.

Eszem megáll. Mindig is undorítónak találtam az olyan médiakísérleteket, amelyek úgymond emberközelben ábrázolnak politikusokat, de az utóbbi időben ezzel csak Fásy Ádám próbálkozott, amikor a kampány alatt végiginterjúzta a teljes leendő kabinetet, azok meg teljes komolysággal válaszoltak reménytelenül ostoba kérdéseire. Most az ágfalvai polgármester köszöni meg könnybe lábadt hangon a belügyminiszter asszonynak, hogy ünneppé varázsolta a mai napot.

Varázslók kormányoznak itt, hálistennek. Csehák szereplése is erről szólt. Halált okozott a mobiltelefonáló orvos - a miniszter felpattan, kapja a golyóstollat, és élőben kiadja a parancsot: az orvos ne telefonáljon. Jövünk, segítünk, megszereljük a világot, és népszerűsödünk. Közpénzen, nem mellesleg. Ugye-ugye, micsoda hülyeség volt ugyanehhez országimázsközpontot gründolni?

Az MTV amúgy egy forradalommal ezelőtt is a kormány talpát nyalta, meg amit még nyalni engedett belőle. A különbség annyi, hogy akkor különféle ködös eszmék propagálásában merült ki a kurzus, most pedig - eszmék híján - magukat a politikusokat kell körbenyalogatni. És annyi változott még, hogy a jelenlegi hatalom holdudvarában voltak olyan csókosok kéznél, akik össze tudnak rakni egy stúdiót, meg le tudnak vezetni egy műsort. Ez kétségtelenül javulás a kamerába révedő, prófétikus halászzsuzsai tekintethez képest. De bakfitty, ha az új MTV beszállítóinak listáját összevetjük egy MSZP-majális színlapjával vagy azzal a bizonyos hangüzenettel, amelyben Lendvai Ildikó beígérte a tévéelnökséget Friderikusznak. Változatlanul szemesnek áll a világ: a Magyar Televízió minden más csatornánál jobban fizet azoknak, akik megértik, hogy a műsorokért kifizetett pénz nem csak a gyártási költséget fedezi, hanem a lojalitást is. Ez a lojalitás pedig abban nyilvánul meg, hogy míg a kereskedelmi tévéknél saját akolbéli sztárokat kell vendégségbe hívni, itt a saját akolba beletartoznak a miniszterek is. Ők pedig végre elengedhetik magukat: ezúttal nincs jelen az obligát ellenzéki meghívott. Kotnyeleskedjen csak odahaza, a képernyő előtt. A show ellenzék nélkül is működik.

Közszolgálati tévére a nagyon-nagyon ósdi elvek szerint azért van szükség, hogy a piacorientált adók által nem preferált művészeti és kulturális értékeket népszerűsítse. Az MTV azonban főműsoridőben kizárólag nagyon is nézettséghajhász szórakoztató műsorokat sugároz - főműsoridőn kívül meg a kereskedelmi tévék sem zárkóznak el sem a művészettől, sem a tudománytól - egyrészt ők is vállaltak bizonyos közszolgálati arányt, másrészt hülyék lennének veszni hagyni az értelmiséget mint célcsoportot. Amely egyébként már rég nem a tévében keresi a kultúrát: megveszi DVD-n, letölti az internetről, elolvassa könyvben.

A most közszolgálati tévének nevezett képződmény egyetlen küldetése, hogy megszerettesse velünk azt a nagyszerű hatalmat, amely pénzeli őt, és amelyet ezért eleve, leküzdhetetlenül szeret, és ezt az olthatatlan szerelmet sugározza felénk.

Privatizálni kellene a Magyar Televíziót.