 |
| |
2007. február 24. |
| |
| Tévékritika: Szempont - MTV |
| |
| "Miközben az ATV-n és a Hír TV-n mindentmegmondók osztották az észt végletekig legyalult világnézetüknek megfelelően, addig itt legalább megpróbálkoztak azzal, hogy azokat is szóra bírják, akikről szó van." |
| Szerbhorváth György: "Hogy az M. Kiss Csaba által vezetett csapat mégis mire lesz képes szerdánként az MTV-n a Szempontban, az megjósolhatatlan, hiszen a bulvármédiában megtanult és megszokott allűröket biztosan nem könnyű levetkőzni. Például annak semmi értelme nem volt, hogy megszólaltatták az indexes újságírót és a színésznőt, vajon mit várnak egy műsortól, amelyet nyilván nem is láthattak még.
Az azonban mégis dicséretet érdemel, hogy első látásra szembetűnik: a Szempont egy riportjába több munkát ölnek bele, mint a Naplóba egész hónapban. Ami a legfontosabb: egy-egy téma kapcsán nem két embert szólaltatnak meg. Első riportjuk az egész hetet "bearanyozó" témával foglalkozott: mi is legyen a tervezettel, miszerint a 14-18 éves korúakról készült pornóképeket büntetlenül közzé lehet tenni. Szerda este ez ugyan már lerágott csont volt, de a Szempont legalább felkeresett egy gimnáziumot, hogy az érintetteket is megszólaltassa. Miközben az ATV-n és a Hír TV-n mindentmegmondók osztották az észt végletekig legyalult világnézetüknek megfelelően, addig itt legalább megpróbálkoztak azzal, hogy azokat is szóra bírják, akikről szó van. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerült."
(A teljes cikk elérhető a Források címszó alól. Ugyaninnen egy egészen eltérő értékelés is olvasható.) |
| |
Megosztom (Facebook) Megosztom (iWiW) | |
Források: |
| >> emasa.hu - A tényfeltárás egyelőre nem szempont |
| >> Népszabadság - Az élet Sváby nélkül |
| |
 |
 |
 |
| |
Újabb cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2011. június 18. - Közmédia: Megsemmisülve |
| >> 2010. november 24. - Duna: Közös koncertközvetítés |
| >> 2010. november 24. - MTV: Gyermekeké lehet a 2-es |
| >> 2010. november 24. - MTI: Polémia a hírcentrumról |
| >> 2010. november 3. - Állami média: Nem nő a támogatás |
| >> 2010. október 12. - Egyesítik a szlovák rádiót és tévét |
| >> 2010. június 25. - NMK: Demokrácia, közmédia |
| >> 2010. május 31. - Közmédiumok: Pálffy is üzent |
| >> 2010. április 1. - Új civil kurátorok a kömédiumoknál |
| >> 2010. február 9. - Orbán Viktor a köztelevíziókról |
| >> 2009. december 7. - Ipsos: Kellenek a közszolgálati tévék |
| >> 2009. október 16. - ORTT: Közesemény-közvetítést! |
| >> 2009. szeptember 23. - Köztévék ellenakciói |
| >> 2008. április 12. - Köztévézés: Feliratozni kellene |
| >> 2008. február 24. - Reklámmentes köztévé - Franciaországban |
| >> 2008. február 16. - Tiltakoztak a francia tévések és rádiósok |
| >> 2007. április 6. - Mezzo: Ismét fogható |
| >> 2007. március 26. - Mezzo: A UPC kitörli |
Korábbi cikkek ebben a témakörben: |
| >> 2006. augusztus 8. - Közmédiumok: Találgatások az összevonásról |
| >> 2006. június 12. - Közmédia: Új esély a digitalizáció |
| >> 2005. december 1. - Közszolgálat: Több csatornával jobban járhatnánk |
| >> 2005. október 16. - Köztévék: Összevonásban gondolkodik az SZDSZ |
| >> 2005. augusztus 25. - MTV: Fokozott a felelőssége |
| >> 2005. február 11. - MTV: Verebes-Baló pengeváltás a köztévéről |
| >> 2004. március 23. - Közmédiák: Két nem, egy igen a beszámolókra |
| >> 2004. március 18. - Közmédia: Nem az MTV és az MR 2002-es gazdálkodására |
| >> 2004. január 24. - Köztévé portugál módra |
| >> 2003. szeptember 15. - MTV: A közpénznyelő automata |
| >> 2003. május 21. - Köszolgálat: Talán egy Brutus segíthet |
| >> 2003. május 18. - Televíziózás Magyarországon - A mélypont |
| >> 2003. március 27. - Baló György: Köztelevíziós lábjegyzetek |
| >> 2003. március 27. - Hankiss Elemér: Mi fán teremne, ha teremne? |
| >> 2003. március 27. - Horvát János: Köztévé 2002 |