A média sajátja, hogy nem érdemes elfoglalni, szócsőként használni, mert nem fog hasznot hozni, ki lehet dobni rövid úton a szemétdombra – mondta Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, a korábbi Orbán-kormány szóvivője a Duna TV május 5-ei vitaműsorában, ahol György Péter esztétával a média jövőjéről beszélgettek.
A közszolgálati médiumok elfoglalásának esetleges politikai haszna azzal összefüggésben vetődött fel, hogy feltételezések szerint a Fidesz az elsők között terjeszti a Parlament elé a médiatörvény módosítását. A képviselők kétharmadának szavazatával megváltoztatható jogszabályt megszületése, 1996 óta sokan akarták módosítani, de a különféle érdekek mindig kioltották egymást. Most, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetség kétharmados többségre tett szert, a változtatás csupán elhatározás kérdése. Ugyanakkor szinte semmit nem lehet tudni arról, hogy a 2010-es parlamenti választásokon győztes erőknek mi a szándékuk főként a közszolgálati televíziókkal és a Magyar Rádióval.
Bizonyos következtetések adódhatnak például abból, hogy Szalai Annamária az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja május 4-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában annak a véleményének adott hangot, hogy a közmédiumok elvesztették közönségüket, egyre rosszabb gazdasági körülmények között működnek, finanszírozásuk nem felel meg sem az uniós normáknak, sem a hatályos magyar törvényeknek. Közlése szerint a közmédiumok menedzsmentjein kívül körülbelül 125 ember van, aki ellenőrzi és felügyeli a köztelevíziókat, a rádiót és az MTI-t. „Úgy gondolom, hogy ez luxus” – tette hozzá. Szalai Annamária szerint olyan új struktúrát kell kialakítani, amelyben az adófizetők betekintést tudnak nyerni a pénzfelhasználásba. |