Bauer Tamás közgazdász, az SZDSZ volt parlamenti képviselője a Magyar Hírlap március 12-én megjelent számában bírálja a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségével kapcsolatos választást. Többek között a következőket írja:

"Ügyes. Ügyesen járt el a kormánytöbbség, és ügyesen járt el az MDF. Az MDF az önálló politikai erőként való fennmaradásért küzd. A 2002. évi választáson nem indult el önálló pártként, parlamenti frakciója olyan politikusokból áll, akik a Fidesszel közös egyéni jelöltként és a közös listán indultak el és szereztek mandátumot. Ha a jobboldal nyert volna a választáson, az MDF végképp feloldódott volna a jobboldali egységben. A jobboldal választási veresége, az ellenzéki lét utolsó esélyt kínál az MDF-nek arra, hogy önálló politikai létét újjáépítse, és ezt a párt meg is próbálja kihasználni. A politika tartalmi kérdései azonban erre nem kínálnak lehetőséget, hiszen az MDF minden lényeges kérdésben ugyanazt képviseli, mint a Fidesz. (…) A megkülönböztetésre már-már nem marad számára más, mint a másfajta politikai modor, illetve a politikai helyezkedés. Ez utóbbi történik a tévékuratórium ügyében. (…)

Ügyes lépés az MDF részéről, amely így megkülönbözteti magát a Fidesztől, s talán el tud hódítani tőle mérsékelt jobboldali szavazókat. (Hogy tisztességes-e ez annak a pártnak a részéről, amelynek képviselői a Fideszt támogatók szavazataival jutottak mandátumhoz, tekintsük a jobboldal belügyének.) Ügyes lépés a kormánypártok részéről, hiszen sikerült éket verniük a két jobboldali párt közé, elszigetelni a Fideszt a politikai mezőben. Örüljünk, hiszen gyengül a Fidesz, az a párt, amelyet a magam részéről - sokadmagammal - hosszú évek óta a fő veszedelemnek tekintek a magyar demokráciára. Örüljünk? Talán mégsem. Többek között azért tekintem a Fideszt a fő veszedelemnek, mert amikor kezébe került a parlamenti többség, kezébe került a kormányhatalom, akkor ezt a parlamenti jogszokások felrúgására, a közszolgálati média fölötti ellenőrzés megszerzésére használta fel. Vajon nem valami hasonló történik-e most is? Ha az általunk, szabaddemokraták által "nemzeti közép" helyett inkább "demokratikus koalíciónak" nevezett mai kormánypártok saját módszereinek ellene fordításával gyengítik a Fideszt, akkor az így elért "siker" könnyen visszaüthet. Ezzel az eljárással a mai kormánypártok saját egykori ellenzéki fellépésük hitelét teszik kérdésessé, s közéleti normává teszik azt, amit korábban súlyos normaszegésként utasítottak el. Négy évig tiltakoztak a csonka kuratóriumok ellen - és most ők hozzák létre a maguk csonka kuratóriumát. Igaz, ezt az eljárást a médiatörvény szükségmegoldásként lehetővé teszi, formális törvénysértés nem történik. A törvény szelleme azonban súlyosan sérül: elnököt lehet választani a nagyobb, több mint 40 százalékos támogatottságú, a jobboldali választók millióit maga mögött tudó ellenzéki párt ellenére. (Akkor is lehetne, ha a Fidesz elfogadta volna az MDF követelését, és maga csak két tagot vagy akár tízből három tagot jelölt volna.) A kuratórium Fidesz-jelöltek híján politikailag csonka lesz, függetlenül attól, hogy ott ül-e az elnökségben két vagy akár négy, az MDF által jelölt, tehát ellenzéki tag.

Feltehető a kérdés: mit tehetett a kormánytöbbség, ha egyszer a Fidesz ragaszkodott ahhoz, hogy a párt három, az MDF pedig csak egy elnökségi tagot jelöljön, az MDF pedig a maga két jelöltjéhez ragaszkodott? Lett volna megoldás. Amikor az előző ciklusban a MIÉP ragaszkodott a maga két jelöltjéhez, az MSZP és az SZDSZ azt követelte Áder Jánostól, hogy terjessze az Országgyűlés elé a szocialisták, a szabad demokraták és a MIÉP összesen öt jelöltjét, és az Országgyűlés válasszon közülük. Most a kormánypártok megtehették volna, hogy nyilvánosan biztosítják a Fideszt: ha jelöl három személyt, meg fogják őket választani, és csak egyet választanak meg az MDF két jelöltje közül. És azután meg is teszik, amit ígértek. Csak azt tették volna ezzel, amit négy évvel korábban a Fidesztől elvártak. Érvényesülne a médiatörvény betűje is, és szelleme is. A szocialisták és a szabad demokraták megmutatták volna: a többség birtokában is azokat a normákat követik, amelyeket kisebbségben követendőnek tartottak, és amelyeket esetleg újra kisebbségbe kerülve majd joggal kérhetnek számon.

Nem ezt tették március 3-án, majd 10-én. A kormánypárti öninterpellációk, a csomagtörvények, a kistérségi megbízottak lecserélése, az állami szektorban végrehajtott személycserék után ismét a Fidesz politikai módszerét vette át egy ügyben a szocialista-szabaddemokrata többség. Olyan ügyben - a csonka kuratóriumok ügyében - tette ezt most, amelyet a háromhetenkénti ülésezés mellett négy éven át a demokratikus normák fideszes megsértésének másik emblematikus példájaként emlegettünk. E fontos ügyben válik most egymást követően mindkét többség által alkalmazott megoldássá, vagyis normává az, amit ellenzékiként még normaszegésként támadtunk. Szili Katalin vagy Újhelyi István úgy sajnálkozik azon, hogy az ellenzékiek nem tudtak megegyezni, és erről ők nem tehetnek, mint annak idején Áder János vagy Szalai Annamária. Ez lett a norma. Újjáépítés és megszilárdítás helyett ismét kivettek egy téglát a köztársaság épületéből.