- Nem értem, hogy egy ország kormányának miért érdeke az, hogy a Magyar Rádió, amely kiemelkedően teljesíti közszolgálati feladatait, tönkremenjen, vagy arra legyen kényszerítve, hogy ne teljesítse azokat - fogalmazott Szadai, aki szerint a jövő év lesz a rádió rendszerváltás utáni évének gazdaságilag legnehezebb esztendeje. Ennek alapvető oka, hogy a kormány - szerinte alkotmánysértő módon - átvállalta a készülékhasználati díjat, ám a jövő évi költségvetés tervezetében pótlásként szereplő összeg nem elegendő. Ezért ennek felemelését kérte az Országgyűléstől. A rádió kevesebb pénzt kap a Danubius koncessziós díjából, és a kettős foglalkoztatás megszüntetése is 800 millió forinttal terheli az intézményt.
Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint logikailag hibás Szadai okfejtése a kormánynak nem kedves vezetőkről, hiszen a kuratóriumi elnök mandátuma hamarosan lejár, és a médiatörvény szerint kormánypárti elnöke lesz a testületnek. Ezért nem érti, hogy miért jönne nekik jól az intézmény csődje.
Agárdi Péter, a közalapítvány kuratóriumának MSZP által delegált elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek elmondta: a médium műsorainak többsége valóban értékes, a jelenleginél nagyobb forrásokra érdemes, ám "a hír- és politikai műsorok a maguk hibáival rávetülnek a rádió egészére". |