Bolgár György: Minősíthetetlennek tartom a dolgot. Ott kezdődik az egész, hogy rosszul kezdődött. Elkövettem azt a hibát, hogy a Blikknek óvatlanul adtam egy interjút. Talán nem kellett volna a könyv megjelenése előtt. Arra meg végképp nem számítottam, hogy a hozzájárulásom nélkül részleteket közölnek a könyvből (közben arról értesültünk, Bolgár pert indít a lap ellen - a szerk.), amit azért adtam oda, hogy az interjú készítője tudja, miről beszélünk. Nem akarnám magam Esterházyhoz hasonlítani, de Harmonia Czlestis című könyvéből nyugodtan ki lehetne szedni harminc olyan sort, amire ráfogható, hogy pornó. Vágy című regényem persze jórészt a szexualitásról szól, és valóban szókimondóan. Ezek a szövegek azonban egy újságban egészen más életet élnek, nem lehet őket kirángatni a helyükről, mert így csak az én lejáratásomra szolgálnak.

MN: Ezzel még mindig nem válaszolt az első kérdésemre. Hogyan értékeli azt, hogy politikailag minősítik az ön írói magatartását?

BGY: Hogy a jobboldalon megteszik, az be volt kalkulálva, de hogy a megjelenés előtt ez történjen, az eleve védekező pozícióba kényszerített engem is és a kiadót is. Hogy egy magát liberálisnak tartó lapban egy publicista a harminc sor alapján vonjon le következtetéseket rólam, a könyvről, sőt a baloldali liberális újságírásról, az egész baloldalról, annak erkölcsi állapotáról, szakmai színvonaláról, aljas motívumairól, hát ez aztán minden képzeletemet felülmúlja, és azt gondolom, hogy ez a vagdalkozás látlelet mindannyiunkról.

Lehet, hogy a könyv majd nem fog tetszeni a kritikusoknak vagy az olvasóknak, de ezért nekem kell vállalnom a felelősséget. Ilyen könyvet mertem írni, tudván azt is, hogy rajtam már vannak bélyegek. Egyrészt rádiós vagyok, aki sokak szerint nem is tudhat írni, másrészt elég sokat írok újságban, és az elmúlt harminc évben jelentek meg verseim, novelláim, regényeim is, de az irodalmi életben nem vagyok benne, mert rádiós újságíró vagyok, pláne egy olyan rádiós újságíró, aki - megint csak a saját szándékán kívül - valamiféle emblematikus figura lett a Beszéljük meg! című műsorával. Vagy anyáznak, vagy dédelgetnek, de valami vagyok, zászló vagy bűnbak.

MN: Ön ezt tényleg nem akarta? Mármint a baloldal zászlóshajója lenni.

BGY: Semmit nem akartam. Amikor ezt a műsort elkezdtem, csak abból indultam ki, hogy egy ilyen műsor kellene Magyarországon, mert az emberek nem beszélhettek szabadon. Érdekes módon még a rendszerváltás után három évvel sem kaptak fórumot. Közben én is meg a hallgatók is rájöttünk, hogy ez egy fontos műfaj. Aztán támadások célpontjává vált, nem az én személyem miatt, mert én nem vagyok konfliktuskereső figura, nem vagyok provokátor típus, béketűrő vagyok, és nem keresem a nyílt összetűzést. Ehhez képest mindig belerohantam valamibe, pontosabban belenyomtak, belekényszerítettek valamibe, amit igyekeztem vállalni, de nem tudom magamról lemosni. Hogy eltávolítottak a Magyar Rádióból a tavalyi év elején, azt sem én akartam. De látja, most az én vélt politikai oldalamról is sokan belém rúgnak, mint ahogy az ÉS például, és lehet, hogy mások is úgy gondolják, hogy egy magát baloldali liberálisnak valló újságíró nem írhat ilyen könyvet, mert kiteszi magát politikai támadásoknak, illetve nem magát, mert az nem érdekelne senkit, hanem az egész baloldalt. Ha viszont egyesek mégis kiállnak mellettem liberális oldalról, akkor megint más szempontból leszek emblematikus figura, és megint senkit sem az fog érdekelni, hogy ez a könyv jó, vagy nem jó.

MN: Abból, hogy a könyv körül már a megjelenésekor ennyi botrány legyen, arra is következtethetnénk, hogy ez egy kiadói stratégia.

BGY: Nem volt ez szándékos. A kiadónak annyi volt a stratégiája, hogy elküldte előre néhány szerkesztőségbe a könyvet. Ez nem ritka. Azért, hogy recenziók vagy interjúk jelenjenek meg róla. Tudták, hogy lesz körülötte egy kis felhajtás, mert egy ilyen regény nem várható tőlem.

Én is gondoltam, hogy néhányan dörzsölik majd a kezüket, hogy a Bolgár olyat ír, amire könnyen rá lehet sütni, hogy pornó. De azt mondtam, hogy ez belefér, ha a könyvnek vannak értékei, és meg tudom értetni az olvasóval, hogy azért vannak benne olyan nyers, szókimondó leírások, mert azok szerintem hozzátartoznak a téma irodalmi megközelítéséhez.

MN: Mint rádiós viszont valóban sohasem fogalmazott nyersen.

BGY: Ha arra gondol, hogy igyekszem finoman fogalmazni, hogy nem vagyok agresszív, akkor igaza van, de az a lényegesebb szempont, hogy mindig megpróbáltam szó-kimondó lenni. Ennek a több mint egy évtizedes műsornak is az őszinte beszéd a lényege. Újságíróként mindig is erre törekedtem.

MN: Catherine Millet, aki közéleti figura volt Franciaországban, egy hasonlóan kitárulkozó regénye kapcsán még elismertebb lett. Úgy látszik, ott ez nem akadály.

BGY: Például ez a különbség a két ország között. Valószínűleg az én naivitásom is abból fakad, hogy elég jól ismerem a nyugati világot, és azt hittem, hogy közelebb vagyunk hozzá egy kicsit. Hogy nálunk felvilágosult emberek is ilyen brutálisan reagáljanak, azt nem vártam.

MN: Valóban ennyire naiv?

BGY: Ha egy állami tulajdonban lévő magyar társaság, nevezetesen az Antenna Hungária naponta több órán át kemény pornócsatornát üzemeltethet, és százezrek lakásába juttathatja azt el, akkor miért ne írhatnék én néhány ezer példányban egy olyan könyvet, amelyet egyesek pornónak minősítenek? Micsoda álszentség ez! Egyébként nem pornóregényt akartam írni, hanem irodalmat, és úgy gondoltam, hogy az irodalomba beemelhetők ilyen szövegek, mert ha nem így fejezem ki magam, akkor abban az adott szituációban hazudok.

MN: Az biztos, hogy a regényben nagyon intim dolgokat mond el férfi és nő viszonyáról, és ezt én még a mű nagyon vállalható részének tartom. Noha megdöbbentő, mert önéletrajzi jellegűnek tűnik, és a felesége helyében ezt feleségellenes írásnak tartanám, és úgy gondolnám, hogy kiteregettek mások előtt.

BGY: Nem én vagyok a főhőse a regénynek, bár valamennyire persze benne vannak az érzelmeim és a gondolataim. Lehet, hogy ebben is óvatlan voltam, de nem feleségregényt vagy szeretőregényt akartam írni, hanem férfi és nő, nyilván nagyon sokak által átélt és sokszor megmagyarázhatatlan viszonyáról akartam volna értekezni. Ha ez személyesnek hat, szerintem az írói siker. A könyv egész hitele abból fakadhat, ha azt is elhiszik, hogy ez velem történt.

MN: A felesége, illetve nőismerősei olvasták?

BGY: A feleségem nem olvasta, nem mondott róla véleményt. Amiben ő akár formailag benne van, azt nem akarja semmilyen módon véleményezni. Ismerős nők olvasták, de ők szakmai értelemben ismerősök, és különben is, mint mondtam, ez a regény, ha valóságosnak hat is, fikció.

MN: Van a regényben a feleség-szerető szálon túl egy politikaibb és egy irodalmibb szál, az utóbbi amolyan egypercesek stílusú. A politikusszálat közhelyesebbnek érzem. Miért volt szükség a másik két szálra?

BGY: Az egyikre azért, mert bele akartam helyezni valamilyen történelmi közegbe a viszonyt. Hogy elmagyarázzam, ki lehet a vélt férfi.

Az egypercesek vonal meg azért született, mert úgy éreztem, hogy ugyanakkor nemcsak leszűkíteni kell a keretet, de kitágítani is, hogy ennek van egy szélesebb kommentálhatósága is, hogy a konkrét keserveink és szenvedélyeink egy kicsit megemelt, távoli, groteszk kommentárban tűnjenek föl. Hagyjuk a szerető meg a feleség vonalat, és nézzük, hogyan illeszkedik az egész az emberi létbe.

MN: A főszereplő nagyon sokat szenved a nőktől. Ez magára is igaz?

BGY: Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem hasonlít rám. A legnagyobb szenvedélyek mellett mindig ott vannak a legnagyobb szenvedések is. Végletek között hányódik az ember, amíg ki nem ér egy platóra, ahol teleszívhatja magát levegővel és boldog, de ha mindig ott kell lennie, akkor meg unja.

MN: Mennyi ideig írta a regényt?

BGY: Tizenöt, illetve egy évig. Tizenöt éve kezdtem el, mielőtt elmentem volna Amerikába és úgy éreztem, hogy szabadabban kellene beszélni, szabadabb társadalomban kellene élni politikai értelemben, és szabadabban kellene megélni a szexualitásunkat is. Az őszinte beszéd akart lenni a lényege ennek is, csak az akkori verzió túl politikusra sikerült. Inkább egy publicisztikai közlés volt regény formában. Aztán jött a rendszerváltás, amire nem számítottam, és a politikai része megszűnt aktuálisnak lenni. Félretettem, és elővettem egy évvel ezelőtt, majd teljesen újraírtam.

MN: El tudom képzelni, hogy ennek az ügynek vagy egyszerűen a regénynek a kapcsán a jelenlegi hallgatói elfordulnak öntől. Nem tartaná túl nagy árnak?

BGY: Biztos elő fog fordulni. Nem akarok ezzel a könyvvel senkit megsérteni, csak őszintén akartam beszélni olyan dolgokról, melyeket egyébként elnyomunk magunkban. Ám el tudom fogadni, hogy vannak más típusú emberek, akik ezt nem tudják befogadni, mások az értékeik, nem úgy nevelték őket. Az is lehet, hogy elfordulnak tőlem, és ennyi provokáció azért valóban van a regényben. Ha mindenkit eltávolítana tőlem, annak nem örülnék, mert ennek a műsornak van értelme. Biztos, hogy meg fogja osztani a közönséget, de azt hiszem, az emberek okosabbak annál, hogy ezért elítéljenek. Talán olyan is lesz majd, aki azt gondolja, hogy a Bolgár írt egy ilyet, de én nem vagyok kíváncsi rá, nem fogom elolvasni, viszont tudok beszélgetni vele másról.

MN: A regény szándéka szerint kapcsolódik valamilyen magyar irodalmi hagyományhoz?

BGY: Nem tudok róla. Esterházynál és Nádasnál is van súlya a szexualitásnak, és náluk is őszinte beszéd van, a szexualitásról való kifejezésmód keresése, de magyar előképet nem találok, legfeljebb a tényleg ócska bulvár irodalomban, de ahhoz nem hasonlítanám magam. A nyugati irodalomban ellenben létezik, van mondjuk Henry Miller Szexus című könyve vagy mondjuk Philip Roth művei.

MN: A Klub Rádiónál még biztos az állása?

BGY: Erről a főnökeimet kellene megkérdeznie, de a tulajdonos és a főszerkesztő is elég határozottan nyilatkoztak a sorsomról, mert persze őket is megkérdezték már, hogy röpülök-e innen is. Azt mondták, hogy felőlük a rádióműsoromon kívül mint magánember azt írok, amit akarok. Gondolom, ez is a dolog lényege, hogy nekem a könyvem miatt kell vállalnom a felelősséget. Ha ez egy minősíthetetlenül rossz könyv, akkor én követtem el a hibát, ha ez egyes embereket felidegesít, azért viszont nem én vagyok a felelős, maximum a könyv tartalma. El kell választani a dolgokat. Elég nagy baj volna, ha nem írhattam volna meg ezt a regényt, abból a szempontból, hogy azt kellene gondolnom, hogy a társadalom nem megengedő, hanem türelmetlen és nagyon egysíkúan gondolkodik.

>> Bolgár György: Vágy

Az Ulpius-ház Könyvkiadó Bt. ajánlója: Titokzatos könyvet tart kezében az olvasó. Nem csak azért, mert a könyv szerzője egészen mást kínál nekünk, mint amire számítottunk volna. Nem csak azért, mert a vágy örökké megfejthetetlen, mégis örökké újabb és újabb felfedezésekre sarkalló témája az életnek és az irodalomnak. Nem csak azért, mert ilyen kíméletlen, néha brutális őszinteséggel, közönségességgel, szókimondással, ugyanakkor iróniával és fájdalommal ritkán nyúlnak a testi vágy, az erotika témájához. Nem csak azért, mert az író különleges és többféle úton-módon sodorja a szerelmi szálakat, egészen addig, amíg azok végül (magyar és francia) térben és (15 évnyi) időben össze nem érnek. Nem csak azért, mert a feleségről, a szeretőről és a férfiról szóló külön történeteket egy negyedik vonulatban - egypercesekkel - kommentálja. Nem csak azért, mert a szerelmi három-, négy- és sokszöget a rendszerváltás fogja keretbe. Nem csak azért, mert a különböző helyzetből és szemszögből írt történetek elütő stílusa azonnal érzékelteti az olvasóval a házasság és a szeretői viszony egymástól annyira különböző, mégis egyforma bugyrainak feneketlenségét. És nem is csak azért, mert bár a könyv szerkezete első látásra bonyolult, a szöveg - vágyat keltve és magát kelletve - olvastatja magát. A Vágy modern magyar regény arról, hogyan küszködik, birkózik, küzd egymással férfi és nő. Nem bírnak egymással. Sírni és nevetni való egyszerre; reménytelen. Kész regény.

>> Bolgár György belecsap a spermába - Szily László kritikája az Indexen, 2003. szeptember 30.

Bolgár György, az ismert rádiós a faszával kilövi a feleségét "valahová, ahonnan nincs is visszatérés". Ez hogy hangzik? Hát egészen rettenetesen. És ha Bolgár György, az ismert rádiós ír egy regényt, amelyikben az egyes szám első személyben valló főhős tesz ilyet szegény feleségével?

Bolgár György pornókönyvet írt? Meghökkentő információ, de aki látott már R. Székely Julianna-tévéjegyzetet, az igazából semmin sem csodálkozik az életben.

A reklámkampány profin indult: a Blikkben kis interjú jelent meg a szerzővel, aki (a pikáns információt erőtlen tagadás formájában elhintve) arra célozgatott, hogy a Vágyban legalábbis részben a saját élményeit írta meg. Az interjú alatt néhány idézet szerepelt, olyanok, hogy "néhány centiméterrel a mellei fölött ütemesen verem a farkam, és elfog a kísértés, hogy verjem is ki, hogy ráfröccsentsem a felgyülemlett ondót a mellére, a nyakára, a szájára, hadd ejtsem őt kétségbe azzal, hogy bármennyire készült is, nem fog történni semmi, kielégítetlen marad, és ennél nagyobb kínzás számára el sem képzelhető".

Szóval egy regény, amiben a baloldali rádiózás Deák Ference megvallja szemérmetlen titkait? Pannónia válasza Catherine M. szexuális életére? Az Index kritikusa azonnal felvette spermaálló vegyvédelmi ruháját és kért egy kéziratot a kiadótól.

A merész kritikus belefog az olvasásba

Úgy döntöttem, hogy a nehezebb megoldást választom, és nem a bulvársajtóban kiszivárogatott néhány hardcore részlet alapján köszörülöm a nyelvem a szerzőn, hanem ténylegesen elolvasom az egész könyvet. A sajtóhepaj alapján vallomásos pornóra számítottam, a bevállalós-tabudöntögetős-kultúrmissziós alfajból, úgyis, mint mondjuk ki végre azt, amit mindenki csinál, de a képmutató magyar közegben sosem beszélhet róla őszintén.

A nyitó mondatok rögtön felvetik a kérdést, hogy voltaképpen kinek a dugásairól is olvasunk itten. Mivel az egész bevezető kampány arra épít, hogy na most majd jól megtudják, mi fickándozik a halk szavú rádiós gatyájában, az egyes szám első személyben induló elbeszélést a legmegátalkodottabb összehasonlító irodalomtörténész is úgy értelmezné, hogy itt bizony maga Bolgár mester az, akinek a farka "valósággal megacélosodik", amikor egy, az előszobájukban elkövetett visszataszító üzekedés közben a felesége beinvitálja egy "nagyon kedves, halkszavú" barátnőjét.

Értekezletek, díjátadók, családi vacsorák, szentmisék és kuratóriumi ülések jeges unalmát szokta oldani az ember azzal a kedélyes játékkal, hogy kiválaszt egy idősebb, tiszteletreméltó figurát (ha Ön még nem játszott ilyet, próbálja ki bozontos, ősz szemöldökű kereszténydemokrata nagybácsijával), és megpróbálja elképzelni dugás közben. Na, a Vágy első harmada kábé ezt az élményt nyújtja az olvasónak. Akinek izgalmas, ha elképzelheti a tiltakozó feleségét gyakorlatilag megerőszakoló Bolgár Györgyöt (hiába tiltakozott a szuka, a végén persze élvezte), annak ez jó, a többieknek először kicsit vicces, aztán egészen dermesztő élmény.

Izgatás helyett fecsegés

A Vágy azonban meglepő módon egyáltalán nem pornókönyv. A szövegnek eleve csak a kisebb része effektív kúrás, a többi végeláthatatlan, barokkos, okoskodó fecsegés a férfi-nő, pontosabban a férj-feleség-szerető viszonyról. Morbid módon, de igaznak tűnik, amit Bolgár nyilatkozott, miszerint ő itt a férfi-nő kapcsolat nagy kérdéseit boncolgatná. Ehhez a kontrollálatlanul áradó, tudálékos és öntetszelgő monológ műfaját érezte adekvátnak.

Bolgár beszédmódja hihetetlenül dagályos. Mindenről ugyanaz jut eszébe, de az sajnos nem a pina, hanem, hogy na itt megint elsüthetek egy paradoxont. Bolgár valósággal szerelmes a paradoxonokba. Nincs olyan bekezdés, ami ne valamilyen látszólagos - bár mindig rendkívül érdektelen - ellentmondással zárulna. Három soronként kapunk ilyen gyomrosokat: "(…) én minden elképzelhetőt el tudok róla képzelni, még olyasmiket is, amit nem tudnék róla elképzelni".

Az író a paradoxonok mellett az aforizmákat is kedveli, nem beszélve a szóviccekről, ami olyan mondatokhoz vezet, mint : "A feleségem nő. (…) Nő, tehát másképp áll (és fekszik) a házassághoz, mint egy férfi." Vagy egy igazán szép, és teljesen értelmetlen darab: "Ahhoz, hogy biztosak legyünk önmagunkban, vagy hülyeség kell, vagy az ösztönök teljes szabadsága."

Fitness-filozófia

Van még rengeteg annyira lapos bölcselkedés, aminél egy fitnessterem vagy egy politológiai tanszék öltözőjében is jobbakat gyűjthetünk, ha éppen ez a hobbink. Pár példa, csak úgy találomra: "Egy kapcsolat nem matematika. Egy meg egy, az eleve nem kettő. Vagy ha kettő, akkor meg éppen az a baj." Vagy: "Az értelem konfliktusából az érzékek összeütközése következik". Sőt: "A jó talán nem is volna jó, ha mindig elképzeléseink szerint alakulna. A vágy is lelohadna előbb-utóbb, ha menetrendszerűen érkezne, mint a vonat. És akkor már jobb, ha az expressz ritkán jár ugyan, de teljes sebességgel közlekedik".

A mellbimbó az égbe kiált

Hihetetlen, de Bolgár végig bírja szuflával, és önjáró ágyúként lövi magából az olyan primitívségeket, mint hogy "a mell több önmagánál". (Szegény mellről rögtön ezután megtudjuk, hogy "ritmikusan rángatózik", illetve hogy a bimbója az "égbe kiált", amikor egy Bolgár-szerű lény a szájába veszi. Ez azonban már az ufológia kutatási területe.)

Az egész egy kicsit olyan, mintha egy középkorú, elég buta, a női magazinok és a pornófüzetek színvonalán fogalmazó rádiósnak amfetamint csempésztek volna a kávéjába adás előtt, ő pedig lelőhetetlenül csak beszélne és beszélne, míg valaki ki nem vonszolja a stúdióból, mondjuk annál a résznél, hogy "(…) a szó nem mindig száll el, néha kővé válik, vagy éppenséggel ott lebeg, netán vissza-visszajár és kísért".

Büntető viccek

A tudálékos Bolgár Györgynél csak egy büntetőbb van: a viccelődős Bolgár György. Carla del Ponte főügyész kevesebbért is a Hágai Nemzetközi Törvényszék elé citált embereket, mint az a szövegbetét, amelyben Zrínyi Miklós budapesti lakos felkel, öltönybe vágja magát és kivont karddal kirohan Hegyeshalomig, hogy egyszer csak hazamenjen. Itt a legtréfásabb mondat: "Az őt üldöző rendőrautók teljesen összezavarodtak, a kirohanó Zrínyiről szóló lakossági bejelentések alapján hol itt, hol ott állítottak fel útzárat, de csupán a NATO különleges kommandóját, valamint a magyar légierő néhány alacsonyan repülő vadászgépét sikerült föltartóztatniuk."

Inkább hívjuk haza a száműzetését töltő Ihos Józsefet.

A másik emberiségellenes csúcspont az a szemérmetlen szakasz, amelyben "Boldog vagy?" feliratú óriásplakátok jelennek meg Budapest stratégiai pontjain, mire tömegek gyűlnek össze, az autók egymásba szaladnak, az emberek meg elkezdenek gondolkodni, hogy tényleg, boldog vagyok-e.

Gyöngyhalászat, párduc

A könyvet tetszés szerinti helyen felütve néhány soron belül garantáltan gyöngyszemre bukkanunk. Most például felütöttem, a 18. oldalon, és azonnal ilyent találtam: "(…) de hiába kötöttem az ebet, amely sajnos már néhány hónapja el volt ásva, a karóhoz (a karómhoz, hogy profán, ámde kivételesen pontos legyek), nem tudtam többet kiszedni belőle". Aztán ugrás a 30. oldalra: "(…) a mozgásában volt valami párducszerű, mégpedig a sötétben kifejezetten fekete párducszerű". És még egy jellemző mondat Bolgár frappáns stílusának illusztrálására: "André ízlésének, tájékozottságának, sikereinek, gyors döntési és átlátó képességeinek megfelelni komoly kihívás".

A nyomasztó mennyiségű okoskodás és kínos viccelődés mellett ott vannak ugye a dugós jelenetek.

Bolgár György, a cölöpverő gép

A Vágy a legkevésbé sem pikáns könyv, főleg nem erotikus, inkább olyan sután undorító. A szex - kíváncsi vagyok, hogy vajon ez volt-e a szerző szándéka, de talán inkább nem - kifejezetten rémisztő tevékenységként jelenik meg. Egy Bolgár (Képes André)-féle kúrás leírásától szerintem legfeljebb egy olyan fúrótorony-kezelőnek állhat fel, aki néha titokban magáévá teszi a hideg gépzsírral megsíkosított acél vázszerkezetet. Merthogy ilyenek mennek a budoárban: "Háttal az ajtónak feszítettem a feleségemet, az egyik combját magasra fölemeltem, a farkamat az így megnyíló alagútba csúsztattam, és folyamatosan vertem, döngöltem, hogy zengett a folyosó".

Nem is tudom, hogy ezt lehet-e egyáltalán pornónak nevezni a szó "öncélú gerjedelemkeltés" értelmében, hiszen az olajipari perverzeken kívül nem tudom elképzelni, hogy egy Bolgár-féle akció leírásától bárki is begerjedjen.

A szexjelenetek stílusa emlékezetett valamire, de sokáig nem ugrott be, hogy mire is hajaznak. Aztán a Nyugati pályaudvar előtt megláttam egy katonai kimenőcipőt viselő férfit, és beugrott.

Indigó és özvegy

Létezik a népköltészetnek egy olyan műfaja, amelyről ritkán esik szó, pedig a magyar férfilakosság jelentős százalékának talán ez az egyetlen irodalmi élménye az életben. A sorkatonák között generációk óta terjedő, szigorúan indigós írógéppel sokszorosított pornónovellákról van szó, amelyekben az elhanyagolt, ámde annál teltebb mellű özvegyek berántják a zuhany alá nagyfaszú kamasz fiukat, a bögyös szomszédasszony átjön Vegetáért, aztán hogy, hogy nem szopás lesz a vége, meg ilyenek. A szövegek megejtően ötvözik a pornóújságok fordítógéppel magyarított képaláírásainak szövegeit a kormányelőterjesztések poroszos nyelvezetével.

Takarodó után néha van nyilvános felolvasás is. Amíg léteztek előfelvételis táposok, addig nekik kellett előadni a legnépszerűbb klasszikus darabokat. Veterán ministránsként, aki serdületlen korában legalább százszor olvasta fel a Szentleckét egy tágas józsefvárosi templom közönsége előtt, Lentiben zajos sikert arattam a "Kéjvágyó özvegy és kamasz fia" plasztikus előadásával. Kényszer hatása alatt tettem és igencsak zavart, hogy a mire a novella végéhez értem, a közönség nagy része elpárolgott a vizesblokk irányába.

Szóval Bolgár bőségesen merített ebből a forrásból, de nyilvánvalóan hatottak rá a magazinokban és az interneten bőségesen megtalálható pornográf történetek is. Lelkes filológusok ezen kívül biztosan ki tudnák mutatni a stílusbeli rokonságot azzal az évtizedekkel ezelőtt másoltkazetta-szamizdatban terjedő nyilvános előadással - pár kollégám úgy emlékszik, hogy Veress Pál szexológus volt az elkövető - amely azt magyarázza el lépésről lépésre, hogy miként lehet megbaszni egy legyet.

A fenti források és Bolgár prózája között annyi az alapvető különbség, hogy az utóbbi sokkal sutább, és véletlenül sincs erotikus hatása.

A bőségesen adagolt - bár, mint már említettem, a szöveg kisebb részét adó - szexjelenetek egyetlen dolgot képesek meggyőzően sugallni, méghozzá azt, hogy a testi szerelemről magyarul tényleg mocskosul nehéz beszélni, sőt, ha György barátunkat figyeljük, egyenesen lehetetlen.

Bukásom története

Szóval azzal a szándékkal vágtam neki a kéziratnak, hogy végigolvasom, így igazságosabb képet festhetek a műről, mint a dugásokat kipécéző kollégák. Hiába olvasok azonban kifejezetten gyorsan, egy egész héten keresztül birkóztam a terjengős, emészthetetlen masszával. Közben kiderült, hogy a narráció nem végig egyes szám első személyű. Bolgár remekül hasít harmadik személyben is, így legalább megtudtam, hogy a főszerelőt Képes Andrénak hívják, Franciaországban született, és világhírű teniszező volt a kommunizmus alatt, majd hazajött (még mindig a kommunizmus alatt) és hipp-hopp, gazdasági miniszterhelyettes lett belőle. Eddigre ugyan elfásultam, ám amikor rádöbbentem, hogy a könyv legfontosabb - nem pina-fasz vonalon mozgó - konfliktusa az lesz, hogy Képes elvtárs 1987-ben egy üzemavatón merész, a rendszer kereteit majdhogynem feszegető beszédet mond, hát bevallom, egészen megtörtem.

Hát még attól a kulcsjelenttől, amely nyilvánvalóan azt akarja megmutatni, mennyire bátor és tabudöntögető szerzőről van szó, így megtudjuk, hogy amikor Képes először simogatta meg későbbi szeretője arcát az autóban "a fölemelkedés apró erőfeszítéséből megszületve kirepült a seggéből egy szép, férfias adag fing". Aztán nem sokkal később azt is elárulja, hogy a teniszpályán hallotta egy fiatal lány fingását is, ami "finoman, egyenletesen, hosszan kitartott hang, valamiféle normál á, amely még csak nem is a maximális fizikai erőkifejtés közepette, az erőlködés végén csúszott ki belőle, hanem pályacsere, séta közben, mint a fáradt gőz". Na ekkor végképp feladtam. Liheghette Erzsébet, a szerető "érdes hangon", hogy "bassz meg, bassz meg", engem már semmi sem érdekelt.

Gyorsan az utolsó oldalakra lapoztam, hogy mi a vége. Képes André - jaj de jó, hogy nem tudom, milyen nyomasztó dolgok történtek közben vele - valamilyen irodában veri a farkát ("arra figyelt föl, hogy dugattyúként dolgozó kezére egyre sűrűbb cseppekben hull a verejték"), aztán az ablakon át észrevesz egy formátlan utcaseprő nőt, mire "a vágy sűrű folyadék formájában robban ki a testéből".

Vajon miért írta meg és adta ezt ki Bolgár György, a tekintélyes, megállapodott rádiós? Sok pénzt akar? Pikáns hírnevet? Bevallom, az alapkérdés ezután a legkevésbé sem izgatott.