Kedves Tanár Úr!

Olvasva a riport rangjával foglalkozó írását, több kérdés jutott eszembe a téma kapcsán.

l./ Lehet-e a hivatkozott, és méltán például állított, már történelemnek számító írók , írások alapján, ugyanazt és ugyanúgy számon kérni a mai újságíróktól? Biztos, hogy erre van igény a megváltozott és erősen agymosott társadalmunkban, valamint a lapok és televíziók, rádiók tulajdonosainál?

2./ Ez felveti a mai tanárok és tanítók felelősségét, hiszen a most "kommunikációt és újságírást" tanítók "köpenye" alól kerültek ki azok is / nagyrészt / akiket kritikával illet fenti írásában!

3./ Felmerül az a gondolat is, kinél tanuljon újságírást az ifjú, ha annak a tudásnak a birtokába akar jutni, amit Ön számon kér az írásában? Minősített valaha is a MUOSZ újságíró iskolákat? Van ilyen? Egyáltalán lehet? Volt egy halvány és bizonytalan próbálkozás, de hamar elhalt…

4./ Lehet azt mondani: vannak örök szabályok, és értékek és csak ehhez képest lehet továbbfejlődni. Így van ez? Ezt ma ki képviseli?

5./ Biztos, hogy akik ma újságírást, kommunikációt tanítanak alkalmasak erre, azt tanítják amiről Ön ír?

6./ Sokan nem is tanulják ezt a "szakmát", mégis megfelelnek az Ön által megkívánt képességeknek és tudásnak, sokan azt mondják ezt a szakmát nem is lehet tanítani, veleszületett képességek híján, hiába minden tanulás. Hát akkor ezt így hogy?

Ennyi jutott eszembe hirtelen! Kíváncsian várom válaszát! V.É. (Teljes név és cím a szerkesztőségben)

VÁLASZ:

Kedves V.É.!

ad 1.) Ezeket a felvetéseket nem történelmi összefüggésben célszerű nézni, hanem értékelvek alapján. Az értékelvű megközelítés nem foglalkozik azzal, hogy momentán mire van tömegigény, meg hogy mi a tulajdonosok rövid távú érdeke. Ha ebből indultak volna ki a mindössze néhány száz példányos lapokban, könyvekben publikáló elődeink, akiknek tevékenysége ma a nemzettudat része - Kossuth, Deák, Kölcsey, Petőfi, József Attila stb. - nem születtek volna meg azok a gondolataik, amelyek manapság mégiscsak viszonyítási pontot jelentenek, vagy szeretnénk, hogy jelentsenek az egész társadalom számára.

ad 2.) A tanárok felelőssége nyilvánvaló, bár azt gondolom egyáltalán nem kizárólagos. (V.ö.: tulajdonosok stb.)

ad 3.) A tudás megvan, többek között azért, mert az általam ismert tanárok abban a szellemben oktatnak, amiről írok, mi több, amit az Index publicistája (Egy újságíró!) is követel. Épp az Index példája mutatja, hogy nem annyira a felkészültségen múlik a dolog, hanem azon, hogy a szerkesztők megrendel(het)nek-e az újságíróktól (tényfeltáró) riportokat, távolságtartó jegyzeteket. Egyébként bármilyen hihetetlen, a 70-es években a Hajdú-bihari Naplóban magam is kaptam ilyen tevékenységre megbízást és teret. Többek között épp ezért írhattam először és sokáig utolsóként a magyar sajtóban a kábítószer problémáról, hogy más témákat ne is említsek. Isten ments attól, hogy a MÚOSZ iskolákat minősítsen. Épp elég baj, hogy részben levitézlett szakszervezeti vezetők saját bizniszükként megteremtették a felnőttoktatási intézmények minősítési rendszerét, ami anyagilag tönkre fogja tenni az iskolák kétharmadát. Az oktatásban a vizsga a minősítés. Minősül a hallgató és az iskola is. A fizető oktatásban pedig egy éven belül tönkremegy az az intézmény, amely nem képes megfelelő minőséget nyújtani. Más kérdés, hogy mára a piacelvű, jól működő rendszert adóforintokból finanszírozott eltérítő mechanizmusokkal (minősítő bizottságokkal, amelyek tagjai általában dilettánsok) sikerült csaknem teljesen tönkretenni.

ad 4.) Nem biztos.

ad 5.) Pontosan így.

Hát ennyi! Üdvözlettel: Domokos Lajos