Az alábbi elektronikus levelet eredetileg Németh Miklós Attilának, a Kossuth Rádió belpolitikai szerkesztőjének címeztem. De mert megítélésem szerint az abban foglaltak minden rádiós és a televíziós műsorra vonatkoznak (v.ö.: Press 172. oldal), ezért a TSCH-honlapon is nyilvánosságra hozom:
"Kedves Attila! Rádióhallgatóként gyakran okoz bosszúságot, hogy a meginterjúvolt személy nevét a műsor elején bemondjátok, majd sem a műsor közben - még akkor sem, ha ezt a hosszabb interjút megszakító zenei bejátszás lehetővé tenné -, sem a műsor végén nem említitek. A nevet, a recenzióban szereplő könyv, színházi előadás stb. nevét aztán a műsorújságban is hiába keresi az ember. Ez a szerkesztői gyakorlat nyilván még a régi beidegződéseket tükrözi. Arra a régi hallgatói szokásra épít, amelynek az volt a sajátossága, hogy egy adott csatornát hallgatott valaki folyamatosan. Ma azonban már nem ezt történik. Szlalomozunk a különböző csatornák között, és ha valami érdekeset találunk, ott ragadunk. A gond az, hogy közbenső tájékoztatást ritkán kapni a műsor témájáról, a megszólaltatottakról. Így történt ez azzal a lebilincselő dokumentum-műsorral is, amit a Kossuth adón, március 9-én 16.04-től sugároztatok Tildy Zoltán titkárnője címmel. Az adás legelejét nem hallottam, a következő ötven percben pedig egyszer sem, és a műsor végén sem hangzott el, hogy név szerint kiről van szó. Nincs benne az RTV Részletesben sem. Számomra nem a konkrét ügy a lényeges, hanem az, hogy a jelenség igen gyakran tapasztalható. Pedig, gondolom, nem jelentene túl sok többletmunkát, ha közben, de a műsor lekonferálásakor feltétlenül elhangozna, ki beszélt, illetve milyen könyvet, zenedarabot, színházi előadást ismertettek a megelőző percekben.
Feltételezem, hogy észrevételemet nem zaklatásnak veszed, minthogy nem is annak szántam, hanem a jobbító szándék, no meg az önzés - adott esetben nekem is érdekem, hogy minél teljesebb információhoz jussak - íratta le ezt velem.
Üdvözöl: Domokos Lajos" |