Verebes István vezetésével a televíziós riporter szakma néhány öregje Wisinger, Vágó, Szegvári kesergett a Nap-kelte február 8-i adásának utolsó perceiben. Egymás szavába vágva borongtak arról, miért nincsenek ma új, nagy riporter egyéniségek? Bezzeg, amikor még Riporter kerestetik vetélkedő-sorozaton egy ország szavazása nyomán választódtak ki a tehetségek…

Wisinger suta kísérleteket tett arra, hogy a témáról érdemben essék szó, de a többiek nem voltak partnerek ehhez. Pöntyögtek valamit arról, hogy a közszolgálati műsoroknak lenne módjuk az értékek nyomán szerveződni. Vágó például helyeselt is ehhez, de talán eszébe jutott a kereskedelmi tévés szerződése, ezért megtoldotta a mondatát azzal, hogy azért a nézettség is fontos.

A beszélgetés utolsó másodperceiben már nyilvánvaló volt, hogy dolguk végezetlenül állnak fel a résztvevők. A helyzettel azonban mégiscsak kezdenie kellett valamit a riporternek. Verebes érezte is ezt, ám csak egy kifakadásra futotta az erejéből: - De mondjátok meg, miért vagyunk most is ilyen kevés időbe beszorítva! Ahelyett, hogy alaposan körbejárnánk ezt a témát…

Verebes persze akkor is tudhatta a választ, mint ahogyan a beszélgetés valamennyi résztvevőjéről szintén feltételezhető ez. Hiszen kiválóan tájékozottak, elemző készségük messze az átlag feletti. Bizonyították ezt akkor, amikor még egyetlen értékrend alapján dolgozhattak. Amikor nem nyomasztotta őket - utalt erre Wisinger is - "Az írástudók árulása". Amikor - tisztelet a kivételnek - nem voltak abban a helyzetben, hogy személyesen is kereskedelmi televíziós értékeket kellett képviselniük a közszolgálati csatornán.

Maga Verebes is - azon túl, hogy anyagi érdekei ezt diktálják - bizonyára csak röstellte megadni a választ a saját maga által feltett kérdésre. Mert a felelet valahol abban rejlik, hogy a a Nap-keltét a közszolgálati adón egy kereskedelmi televíziós vállalkozás a pénzszerzés szabályai szerint készíti. A műsorban csak az nem látja, aki nem akarja, hogy a kitűnő üzleti érzékekkel megáldott producer, Gyárfás Tamás minden reggel személyesen felügyeli a történéseket. Azt, hogy az adás legyen alkalmas a pénztermelésre, egyúttal pedig teremtsen feltűnően sok megszólalási lehetőséget azoknak, akik nélkül aligha születhetett volna meg a közszolgálati műsoridőnek ez a fura kiárusítása, vagyis a politikusoknak. (Maga Gyárfás mondta a Nap-kelte közszolgálati adásba való visszakerülése alkalmából: azért nem szerepel riporterként a műsor közéleti részében, mert olykor mégiscsak fel kell tenni kellemetlen kérdést azoknak, akik a műsorban szerepelnek, s ez az üzletet sodorná veszélybe.)

A Verebes-Wisinger-Vágó-Szegvári beszélgetés résztvevői előtt nem lehet titok az sem, hogy mostanra a közszolgálati és a kereskedelmi televíziózás, mi több a közszolgálati televíziózás és a bulvárlap-készítés ezernyi szállal összefonódott. Verebest például szerződések kötik a média mindkét részéhez. A közszolgálati televízió ma részben a kereskedelmi televíziókból átmenetileg kiszorult szórakoztatóiparosok depója, részben a bulvárlapok, illetve szakmailag egyébként felkészült főszerkesztőik és helyetteseik számára teremt publicitást, s nyilván nem kevés mellékjövedelmet. (Például önálló műsora van - Szubjektív objektív - az mtv-n Riskó Gézának, aki főállában a Színes Mai Lap főszerkesztője. Bánó András, a Blikk főszerkesztő-helyettese a közszolgálatin a Sorskérdéseket vezeti. Ugyanennek a műsornak a szerkesztője - Láss csodát! - Pallagi Ferenc, a Blikk főszerkesztője, vagyis Bánó főnöke a bulvárlapnál. Bánó és Pallagi egyúttal a közszolgálati adó két csatornáján sugárzott kereskedelmi Nap-keltében hetente fejenként több mint nyolc órányi műsoridőben látható riporterként…

Kár, hogy a kiválóságok eredeti szakmai felkészültsége egyre kevésbé érhető tetten a mindinkább mellébeszélő műsorokban. Egyre inkább kiderül, hogy még ők sem képesek egyszer tárgyilagos, ha úgy tetszik emelkedettebb értékrendet képviselni az interjúalanyok kiválasztásában, a kérdések megfogalmazásában, a metakommunikációban, máskor meg mindent alárendelni az üzleti haszonszerzésnek.

Sajnos még nekik sem sikerülhet a fából vaskarika bűvészmutatványa.

Például a hivatkozott Nap-kelte adás Hova tűntek a tehetséges riporterek? témával foglalkozó sete-suta elmélkedései előtt Verebes az MSZP egyik alelnökével, Lendvai Ildikóval beszélgetett. Hagyjuk most Verebes minduntalan előtörő bókjainak ízléstelenségét az adott szituációban! Koncentráljunk csak az elejére. Verebes ugyanis felajánlotta partnerének, hogy válasszon témát, cseréljenek eszmét arról, amiről a politikus szeretne beszélni. Ez a lehetőség még az interjúalanyt magát is meglepte. Ezzel mindjárt a beszélgetés elején bekövetkezett a mélypont.

Azóta is azon gondolkodom, Verebes vajon nem csak üzenni akart-e a vájt fülűeknek: én itt és most csak mikrofonállvány vagyok, nekem ez egy kötelező penzum. Csak hát akár ez a helyzet, akár más van a háttérben, az új, nagy riporter egyéniségek hiányáról fölösleges borongani, ha a régiek mára a mellébeszélésben lettek mesterek. Miközben persze értelmiségit játszva a képernyőkön azon keseregnek, hová lett a társadalomból, a közéletből, sőt a Magyar Televízióból, a Magyar Rádióból a magasabb eszméket tükröző értékrend.