Tombol a gátlástalanság. A belterjes politikai elit úgy trónol a magasban, hogy az alant lévőket már nem is látja, miközben a nevükben intézkedik. Attól fulladunk meg, hogy ugyanez az elit szemünk előtt szemfényvesztően üzletel a korábbi állami, sőt közösségi vagyonnal idestova két évtizede.

Attól fulladunk meg, hogy a vagyonosok úgy gondolják, a pénzükért mindent megtehetnek: hol olajjal seftelhetnek, hol meg lejárt szavatosságú élelmiszerekkel; megvehetik és szörnykastélyaikkal szórhatják tele a budai hegyeket; szemétlerakóvá változtathatják a falvak, a városok környékét, az erdőket; utcákat nyilváníttathatnak parkolási övezetekké, ha felvonulási területre van szükségük a bérházépítkezésükhöz, vagy depóra az autókereskedésükhöz. Közben kényükre-kedvükre egrecírozhatnak mindenkit, aki alkalmazottként beáll hozzájuk dolgozni.

Attól fulladunk meg, hogy mindettől egyre bővül a frusztrált kisemberek tömege. Ők aztán odahaza feleségüket, férjüket, gyereküket nyomorgatják. Másnap pedig a gyerek az iskolában a neki intézményesen kiszolgáltatott tanítónőnek törleszt, a felnőtt pedig a munkahelyén az ügyfeleknek, autósként a többi autósnak, majd végre ismét hazaérve - Csak azért is! felkiáltással - a szomszéd ház kukájába önti a háztartási szemetet…

És egyre gyakrabban felhorgadnak a rasszista indulatok.