Parti Nagy Lajos semmi reményét nem látja annak, hogy a meleg büszkeség napjának felvonulását - tegyük hozzá, egyre több más jelenséget is - kísérő "töméntelen sunyi és néma gyűlölség a közeljövőben oldódna, felszívódna". (Népszabadság, 2008. július 12., A föl-földobott tojás)

Magam is így gondolom. De ha csak ennyit rögzítünk, nem sokat tettünk. Azt ugyanis alig vizsgálja az e tárgyban itt is ott is megszólaló sok jeles szerző, hogy a rendszerváltás második évtizedének végén miért került ebbe az állapotba az emberek csöppet sem elhanyagolhatóan nagy része Magyarországon. Miért horgad fel bennük mind erőteljesebben az úgymond sunyi és néma gyűlölség?

Hát például azért, mert olyanok olvassák a fejükre a bűnös gondolkodásmódjukat, akik két évtizede már mindent és annak ellenkezőjét is megmagyarázták nekik. A közíróknak számításba kellene venniük, hogy a tömegek szemében mára elveszítette hitelét az értelmiség, s benne a médiaelit, amelynek hangadói oly lelkesek voltak a pártok és a kormányok többszörösen ellentmondó tetteinek magyarázásában az elmúlt húsz évben. A szélesebb értelemben vett közszereplőkről mára az a kép alakult ki, hogy mindig és mindenre képesek érveket szállítani egyéni érdekeik szerint.

Az emberek nagy tömegei mára elveszítették hitüket abban, hogy a politikusok, a kormányok, a hatóságok, a közhivatalok a társadalom többségének érdekeit képviselik. Ma már az is kérdés, hogy egyáltalán a törvényesség jegyében működnek-e, illetve, hogy nem azért olyanok-e a jogszabályok, mint amilyenek, hogy ezek is lobbycsoportok érdekeinek érvényesülését segítsék. Mára ennek az országnak csaknem minden polgára megértette, hogy kizárólag a pénz mozgatja a világunkat, s hogy a pénz hatalmával szemben a kisember legfeljebb úgy védekezhet, ha alakoskodik.

A látlelethez az is hozzátartozik, hogy a nem különösebben művelt, alig-alig tájékozott, az iskolák egy részéből funkcionális analfabétaként kikerülő átlagembert hol ilyen, hol olyan értékrend jegyében kapacitálják a lélekkufárok. Ezért érzi magát elveszettnek a világban. Hogyan is lenne elvárható az iskolában, a falugyűlésen, a templomban, a média szórakoztató-politikai műsoraiban meghintáztatott tömegembertől, hogy majd maga alakít ki egy hibátlan értékrendet, amikor hol ezt, hol az ellenkezőjét mondják neki erkölcsösnek, követendőnek?

Tisztelettel jelzem azoknak, akiket illet: könnyű rákiabálni a létbizonytalanságában rettegő, megzavarodott kisemberre, hogy sunyi és néma gyűlölség tör elő belőle. Persze, rá lehet sütni a bűnösség bélyegét! De vajon ez nem ugyanolyan áltatás, mint amilyen ámítás volt a kevés kiváltságosok vagyonfelhalmozása, s ezenközben a nemes szándékokról való papolás?

Egy szó, mint száz, a pálcatörés előtt legalábbis kéretik figyelembe venni azt a népi tapasztalatot, amely szerint mióta világ a világ, bizony fejétől bűzlik a hal. A fej bajait kellene hát legelőbb is szemügyre venni. Azt hiszem, ott fogjuk megtalálni a mérgezés gócait, ha úgy tetszik a sunyiság és a gyűlölködés forrását!