Egyre elkeseredettebb mondatokat hallok arról, hogy gyengén szerepelnek a magyar olimpikonok Pekingben. Az eddigi versenyek tükrében sokan úgy vélik: túlbecsültük lehetőségeinket; a nemzetek közötti összehasonlításban minden eddiginél gyengébben fognak szerepelni sportolóink. Mások azt mondják: korai még a reményeket temetni.

Minthogy magam nem annyira nézem, mint inkább művelem a sportot, nem tudom eldönteni, kinek van igaza. Ám, ha a baljósokat igazolná a végső eredménytáblázat, azt a magam részéről egészen rendjén valónak tartanám. Egy mindössze tízmilliós népességű, élvtizedek óta gazdasági és lelki gondokkal küzdő országban, ahol még az iskolai testnevelés és a tömegsport is háttérbe szorult, előbb-utóbb be kell következnie az élsport válságának.

Ehhez képest egy többé-kevésbé kielégítő olimpiai szereplés lehetővé tenné az alapvető kérdésekkel való szembenézés elodázását. Annak elkendőzését, hogy egyre nagyobb a szakadék a csúcsok és a lenti világ között immár a sportban is. Egy esetleges pekingi kudarc talán ráébresztene bennünket arra, hogy ha ez így marad, annak végzetesek lesznek a következményei - és nem csak a sportban.