Az aranyérmeseknek megillető jutalmat kapja a kenu kettesek versenyében harmadik helyett szerzett Kozmann György és Kiss Tamás. Röviddel a páros célba érkezését követően döntött így a helyszínen tartózkodó Gyenesei István, a sportot is felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter.

Szerintem jobb lett volna, ha nem hamarkodja el a dolgot!

Nem vitás, Kozmann és Kiss rendkívüli teljesítményt nyújtott. A Kolonics György halálát követően összeállt sportolók minden előzetes számítás szerint esélytelenül indultak; nyilvánvalóan emberfeletti teljesítményt kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy megszerezzék a harmadik helyet.

A kérdés csak az, hogy a tragédia miatti megrendülés és a verseny helyszínén átélt túlfűtött hangulat hatására szabad-e megváltoztatni az előzetesen meghirdetett ösztönző rendszert?

Szerintem nem. Még a miniszternek sem. Sőt, főleg neki nem.

Ha Gyenesei István morális szempontokat, döntésének tovagyűrűző hatásait is mérlegeli, választhatott volna más megoldást a rendkívüli teljesítmény elismerésére. Adhatott volna külön jutalmat saját miniszteri keretéből, vagy javasolhatott volna magas, pénzjutalommal járó kitüntetést ezeknek a sportolóknak. De ő nem ezt, hanem a legegyszerűbb megoldást, az iránytűként szolgáló szempontok felrúgását választotta.

Miközben a miniszter jó szándékát nem vitatom, azt gondolom, kártékony eszközt választott a jó cél érdekében.

Ilyen alapon okkal követelhetné magának minden bronz- és ezüstérmesünk a külön elbírálást. Hiszen rendkívüli teljesítményt nyújtottak ők is. Ez azonban csupán az ügy kevésbé fontos része. Ennél fontosabb, hogy Magyarországon nagy tömegek napi élménye, hogy pénz, politikai befolyás, kapcsolati tőke, olykor csupán egyszerű pozícióelőny birtokában - országos ügyekben ugyanúgy, mint a legegyszerűbb hétköznapi helyzetekben - bármilyen írott és íratlan szabályt félre lehet söpörni.

Bizonyára a döntés pillanatában ez meg sem fordult Gyenesei István agyában. Pedig éppen ezt kellett volna végiggondolnia! Végtére azért miniszter, hogy a cselekedetek országos hatását mérlegelje. Ez esetben azt, hogy a lelkesedésben fogant, némi populista felhangot sem nélkülöző elhatározás akarva akaratlanul azt sugallja: aki megfelelő pozícióban ül, az kénye-kedve szerint tehet jót, vagy rosszat. Tisztában kellett volna lennie azzal, hogy az ilyen és ehhez hasonló kegyes döntések csak mélyítik azt a bizonytalanságérzetet. ami az egész társadalmat - benne az olimpia tanulsága szerint a sportéletet is - áthatja.