Jó ideje már, hogy a Népszabadság nyelvezete is romlik, s hogy megszaporodtak a pontatlanságok a cikkekben. Ezt nem egyszer épp a lap olvasói teszik szóvá konkrét példákkal alátámasztva - a szerkesztőség dicséretére mondva - magában az újságban, az olvasói rovatokban. Nincs mese, a mindent maga alá gyűrő igénytelenség alól - ami a memorizált tudás általános, ráadásul oktatási politika szintjére emelt leértékelésének következménye -, előbb-utóbb senki nem képes kivonni magát.

A kifejezett ostobaságoknak azért mégsem kellene teret adni egy igényes újságban! Főleg nem a címekben. Márpedig egy ideje szembetűnően eluralkodik a lap címadási gyakorlatában a mindenáron való szellemeskedésre, a jópofáskodásra törekvés. A vélhetően a fiatalabb korosztályok felé való nyitás jegyében kimódolt bulvárosító stratégiának méltatlan kisszerűség a következménye.

A szeptember 11-ei szám címlapjának ajánló-hasábjában először is találós kérdésre kell válaszolnia az olvasónak. A találós kérdés így hangzik: >>Olcsót? Jót? Olcsó jót?<< Hogy mi van? Szellemeskedünk, ahelyett, hogy informálnánk? Tessék már elhinni, hogy a Népszabadság előfizetője nem vicclapot akar járatni! (Arról pedig már említés se essék, hogy nem ez a hivatkozott cikk főcíme a megadott 4. oldalon.)

Ugyanebben a hasábban a harmadik bejegyzéstől is felmegy a vérnyomásom. A két legyet egy csapásra megoldásokra talán azért vagyok háklis, mert valamikori televíziós műsorvezetőként mindig felsejlik előttem, hogy ezeket nem tudnám felolvasni. Mint ahogy hangban képtelen lennék érzékeltetni a Népszabadság címszerkesztőjének szándékát sem, amikor ilyen szörnyet biggyeszt az ismertető fölé: >>Milliókat (el)érő futás)<<, ami az 5. oldalon >>Milliókat érő forgalmi akadály<<-já változik.

De van itt még más is. A >> Fortyogó szüretelők << egyébként rendben lévő cím után ezt olvasom: Nem csak a must fortyog, hanem a szüretelő is. A szerző bizony megint szellemeskedni akar, s hogy e szándékát érvényesítse, szeretné, ha felülírnánk a borkészítésről eddig szerzett tudásunkat. Azt akarja, hogy a jövőben az ő gyenge poénkodása kedvért fogadjuk el az állítását: a must is úgy fortyog, mint mondjuk a pokolban, a nyelvrontó újságírók számára előkészített üstben a szurok - nem pedig csak egyszerűen pezsegve forr.

Üsse kő! Ne mondja senki, hogy még a kákán is csomót keresek! Nem kötök bele a következő >>Lecsaptak a lecsóra << tényleg jól alliteráló felcímbe. Ám gyanítom, ebben is van egy kis geller. Alighanem a >>belecsap a lecsóba<< szólás is járhatott a címszerkesztő fejében, amikor megszülte e kis remeket.

Ha így megy tovább, végül a Fortyog a lecsó címet is megetetik velünk. Végtére is hámozza ki az olvasó, hogy az újság melyik cikkéhez melyik szó illeszkedik. A képzavaros feladványt helyesen megoldók között pedig egy üveg romlott savanyúságot sorsolnak ki a nyelvrontó címszerkesztők.