Végh Antal nem tudott példaképemmé válni. Írom mindezt úgy, hogy tegnap este magam is ott voltam az íróra emlékezők között. Meglepően népes volt a társaság, bár tagjai jobbára hatvanon túliak, hetvenen inneniek.
A meghívó szerint "A jeles író, szociográfus 2000-ben halt meg, és ezekben a hetekben két jubileum is kötődik a nevéhez. Negyven éve, hogy megjelent egyik legvisszhangosabb írása, az Állóvíz című szociográfia, és ha élne, néhány nap múlva ünnepelhetné a hetvenötödik születésnapját."
Könyvtáramban egy riportkötet (Az almafákat évente kell metszeni), a futballról szóló két könyvecske (90 perc, Gyógyít6atlan) a Valóság című folyóiratban megjelent Száz szatmári parasztétel receptgyűjtemény, az Akkor májusban esett a hó kisregény és a Könyörtelenül riportregény emlékeztet rá. Ez utóbbi hátlapján Vinkó József azt írja: "A könyv írói értékei vitathatatlanok. Ez a regény nem csak Végh Antal eddigi, mintegy 30 kötetének kiemelkedő darabja, de az egész mai magyar prózairodalomnak is."
Amikor idáig jutottam Végh Antal emlékezetének megidézésben, azt mondtam magamban: lehet, hogy újra kellene olvasni…
Egy biztos, akkoriban rám egyetlen műve sem hatott a reveláció erejével. A mélyszegénységről, a falvak életéről szóló írásainak technikája, szellemisége Móricz Zsigmond, Illyés Gyula hírlapi riportjainak hatását tükrözi. Ezek a hatások a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek sok idősebb és fiatalabb, a vidék-Magyarország gondjai iránt érzékeny újságíró írásaiban, riportköteteiben ugyanígy tetten érhetők. Hozzájuk képest Végh Antal annyiban volt más, hogy őt az általa generált botrányok is körülvették. Ez nyilvánvalóan jót tett az ismertségének, viszont akadályozta az írásaiban rejlő értékek felfedezését, befogadását. Bennem mindig ott motoszkált a gondolat: vajon nem csak a nagyobb hírverés, a garázsából maga árusította könyvek példányszámának növelése érdekében nyúl-e azokhoz a témákhoz, amikről ír? Vajon nem csupán a marketingstratégia része, amikor igazságosztó szerepben hangoskodik?
Így, vagy úgy, ismertséget szerzett, de ezzel - legalábbis előttem - hiteléből is veszített.
Az a baj ezzel, hogy az ismertség elenyészik a legnagyobb botrány, a halál után, mert nem jöhetnek már újabbak, hogy ébren tartsák az emlékezetet.
A művek persze elkezdhetnének önálló életre kelni.
Csakhogy ebben a posztkapitalista világban egyszerűen nincs hírértéke annak, hogy ma jóval nagyobb tömegek élnek létbizonytalanságban szerte az országban, mint amilyenek elemi gazdasági kiszolgáltatottságban léteztek a hatvanas-kilencvenes évek Magyarországán. Az meg végképp senkit nem érdekel, hogy a falvakban nagyrészt felszámolódtak azok a közművelődési intézmények, amelyekről, hol dicsérve, hol bírálva, de Végh Antal még bőven írhatott és az érdeklődés okán publikálhatott.
A Horthy- és a Kádár-rendszer évtizedeiben még volt remény arra, hogy az írók, az újságírók népies vonulatának szociográfiai kötetei, riportjai visszhangot keltenek a társadalom lelkiismeretében. De ma, amikor ez a lelkiismeret a politikai propaganda, a bulvárújságok, a kereskedelmi televíziók, az oktatási-közművelődési rendszer lerobbantásának hatására nullázódik le, remény sincs arra, hogy érdeklődés támadna az újabb nemzedékekben a múlt olyasfajta színvonalas, bár szerintem nem kivételes erejű leírása iránt, mint amilyen Végh Antal nevéhez is kötődik.
Legfeljebb egy társadalmi kataklizma fordíthatná az emberek figyelmét a vidék- és a főváros-Magyarország olyan jelenségeire, amelyekre először a Horthy-korszakban, majd a Kádár-rendszerben indított Magyarország felfedezése szociográfiai kötetekben, s a hasonló munkákban sokkolták a közvéleményt az országjáró írástudók. Csak egy kataklizma szabadíthatná ki a közemlékezet zárványaiból azokat a korábbi műveket, amelyek főként a hol ilyen, hol olyan rendszerváltások miatt kerültek oda. Csak egy társadalmi robbanás közeli helyzet következtében lehetne ismét keletje a szembesítő szándékú, szociográfiai igényű valóságfeltárásnak.
Az isten mentsen meg ettől! Bár, ahogy elnézem, van esély rá, hogy sokak között Végh Antal immár valóságos értékeire is ráirányuljon a figyelem. Ha így lesz, bár egy porcikám sem kívánja, akkor jusson majd eszünkbe: a könyvekben és a korabeli újságokban, így Végh Antal munkáiban is, ott van már minden leírva, amiből megérthetjük, hogy az istenadta nép életében mi volt az előzménye annak a helyzetnek, amire úgy 2015 táján, mint vadonatúj jelenségre fogunk rácsodálkozni… |